FM: főleg az import UHT-tejeket tüntetik fel jobb minőségűnek
Lesújtó a tejágazat egy hónapja tartó ellenőrzésének eddigi eredménye, amelyből megállapítható, hogy főleg a külföldi, import UHT-tejekkel csapják be a vásárlókat – ismertette Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Elmondta: szakmai javaslatok alapján rendelték el a tejágazat és a tejpiac, kiemelten az UHT – a hűtés nélkül hosszan eltartható – tejek ellenőrzését. A kormány célja, hogy a magyar tejtermelők segítése mellett megvédje a magyar fogyasztókat a silány minőségű tejektől, tejtermékektől – hangsúlyozta.
Az akcióban eddig 311 tétel UHT tejet ellenőriztek, több mint 100 tejtétel laboratóriumi ellenőrzése még zajlik. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy elsősorban – jellemző módon a szlovák és a cseh – UHT-tejekkel van gond – emelte ki az államtitkár.
Megjegyezte, hogy a magyar piacot elárasztó, gyenge minőségű, külföldről származó UHT-tejekkel becsapják a fogyasztókat, ezeket ugyanis a ténylegesnél jobb minőségűnek tüntetik fel. Gyakran valótlan zsírtartalom szerepel a dobozon, ami nemcsak minőségi, hanem egészségügyi szempontból is lényeges, miután a tej vitamintartalmának jelentős része zsírban oldódó – hívta fel a figyelmet.
Az eddigi laboratóriumi eredmények alapján már 6 szlovák, illetve cseh eredetű 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT-tejtételt vontak ki a forgalomból. Ezek közül a legnagyobb mennyiségben – több, mint 21 ezer liter – cseh származású UHT-tejet hívtak vissza. Az ilyen tartós tejeket gyártók és az ezzel kereskedő cégek egyszerűen becsapják a vásárlókat – szögezte le Zsigó Róbert.
Hozzátette, a magyar tejágazat, a magyar tejtermelők segítése és a magyar emberek égészségének és biztonságának védelme érdekében a magyar tejágazatban megkezdett ellenőrzéseket a következő hetekben is folytatják. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és…
Tovább olvasom >Hatékony és versenyképes tejiparra van szükség
Eljött az ideje a hazai tejipar fejlesztésének, olyan beruházásokra van…
Tovább olvasom >A Tej Terméktanács ismét országos nyereményjátékkal ünnepli a Tej Világnapját
A tejtermékek sokoldalúsága és tápláló tulajdonságai miatt már 49 éve…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >