FM: fogyasszunk hazai dinnyét!

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 27. 11:30

A hazai dinnyefogyasztás kilencven százaléka magyar dinnyéből áll – mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az V. Nemzeti Dinnyefórumon szerdán Medgyesegyházán.

dinnye-

Feldman Zsolt közölte: „a magyar dinnye felkerült a térképre” a korábbi évek termékkóstoltatásai révén, de fogyasztásösztönző kampányok idén is lesznek. Hangsúlyozta: nagyon alacsony a dinnyetermesztők szervezettségi szintje, emiatt nehéz lesz megfelelő pozíciókat kiharcolniuk a kiskereskedelemben. Szerinte a helyzet középtávon sem tartható, szükség van a kooperációra. Feldman Zsolt elmondta: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén is kiemelten fogja ellenőrizni a dinnyeárusítókat és az őstermelőket. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink