FM: erősödött az agrárgazdaság Magyarországon
Erősödött és jelentős fejlődésen ment át az agrárgazdaság Magyarországon, nagymértékben nőtt a foglalkoztatás és az export – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára a négy napon át tartó Agro sztár fesztivál első, keddi napján a Bács-Kiskun megyei Kiskunfélegyházán.
Román István az FM által fenntartott Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett esemény megnyitóján elmondta: azon munkálkodnak, hogy amit az országban megtermelnek, azt minél nagyobb mértékben itt is dolgozzák fel, majd értékesítsék a hazai és nemzetközi piacokon. Fontos, hogy a kiváló magyar élelmiszerek minél több helyen elérhetőek legyenek – mondta.
A helyettes államtitkár méltatta a kiskunfélegyházi szakiskolát, ahol kiváló szakmai munka folyik és ahol sikerült megteremteni a színvonalas, gyakorlatorientált képzés feltételeit. Hozzátette: az intézmény komoly együttműködéseket alakított ki gazdálkodó szervezetekkel. Kiemelte: elismerésre méltó, hogy a fesztivál keretében az iskolában rendezik a Szakma kiváló tanulója versenyt a húsipari termékgyártó és a lovász szakmában.
Rózsa Pál, a kiskunfélegyházi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskola igazgatója elmondta: a versenyek látványos részébe a közönség is betekinthet, a rendezvény célja a mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmák társadalmi presztízsének javítása. Hozzátette: az iskola tangazdaságában növénytermesztés, állattenyésztés folyik. A felnevelt sertéseket a tanulók vágják le, majd a húsipari tanüzemben előállított termékek az iskola boltjában a lakosság számára is elérhetővé válnak – közölte. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárkamara: nem kérünk az ukrán importból
Az Európai Bizottság határozatlan idejű kedvezményeket javasol Ukrajnának a lejárt…
Tovább olvasom >NAK: Brüsszel zöld utat biztosítana az ukrán importnak
Június 5-én lejárt az Ukrajna javára biztosított szabadkereskedelmi intézkedések hatálya,…
Tovább olvasom >Megkezdődött az idei tagdíj-megállapítási időszak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál
Ez év június 15-től július 15-ig tart a tagdíj-megállapítási időszak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >