FM: elkezdődött a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés
Elkezdődött a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés, július 1. és augusztus 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok szakemberei közösen ellenőrizik például az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeket, így a strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket, valamint kiemelten figyelik az UHT tejek forgalmazását is – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint főként a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeket, fesztiválokat, vásárokat, fagylalt előállítással és forgalmazással foglalkozó cégeket, az utcai vendéglátó egységeket, a büfékocsikat és a mozgó vendéglátókat ellenőrzik.
Ezek mellett kiemelt figyelemmel vizsgálják a külföldi eredetű UHT tejeket, a fagylaltokat, az előre csomagolt, fűszerezett, előkészített baromfitermékeket, a nyáron is népszerű halételeket, a sütőolajokat, a szezonális zöldségeket és gyümölcsöket, illetve a kerámiaedényeket, és folytatódik a kistermelői élelmiszerek ellenőrzése.
A hatósági szakemberek által vett mintákat minden esetben a Nébih nemzeti referencia laboratóriumaiban vizsgálják – olvasható a tájékoztatásban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A hamis növényvédő szerek veszélyeire hívja fel a figyelmet a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így telt 2025 a Nébih-nél: megjelent a tavalyi évet összefoglaló kiadvány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nébih: tavasszal is tehetnek a szőlőtermelők az aranyszínű sárgaság ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A K&H mobilbankot mától a bankszámlával nem, viszont SZÉP kártyával rendelkező ügyfelek is használhatják
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A halastavak gazdag élővilágának megőrzésére nyert el támogatást a hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lechner Tudásközpont uniós forrásból fejleszt informatikai rendszert az illegális hulladéklerakók feltérképezésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



