FM: elég lehet a kárenyhítési alap az idei károk kezelésére
Jövő márciusra a kárenyhítési alapban 24 milliárd forint állhat a károsultak rendelkezésre, ami valószínűleg elég lesz az idei károk kezelésére – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel csütörtökön.
A tárca hangsúlyozta azt is: a károsult gazdák a kárenyhítési törvény alapján a földbérleti díj mérséklésére is jogosultak, amelyet szintén célszerű érvényesíteniük.
A mezőgazdasági káreseményeket, mint például a jégeső- vagy a belvízkár, a bekövetkezéstől számított 15 napon belül kell bejelenteniük az agrár-kárenyhítési rendszerben tag gazdálkodóknak – figyelmeztet közleményében az FM.
A kárbejelentés a rendszer fejlesztésének eredményeként már parcellánként, az aktuálisan károsodott terület megjelölésével is megtehető.
Az agrár-kárenyhítési rendszerben a termelők kárenyhítési hozzájárulást fizetnek. A közlemény szerint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) július közepéig határozatban értesíti a termelőket a fizetendő összegről, a befizetés határideje szeptember 15.
A károsultaknak november 30-ig kell beadniuk a kárenyhítő juttatás iránti kérelmet az MVH elektronikus alkalmazásán keresztül. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az ország több pontján gyümölcsoltó napot szerveznek a magyar gyümölcs tájfajták napja alkalmából
Fát olts, ne másokat! címmel az ország több pontján gyümölcsoltó…
Tovább olvasom >AM: az élelmiszertermelést nem lehet elválasztani a termőföldtől
A műhús egy csinálmány, mi pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy az…
Tovább olvasom >Agroinform.hu: az idén is félmilliónyi kiskertben termelnek zöldséget saját célra
Az idén is félmilliónyi kiskertben termelnek zöldséget saját célra –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az eurózóna gazdaságának növekedése héthavi csúcsra gyorsult márciusban
Hét hónapja a leggyorsabb ütemű volt az euróövezet gazdasági növekedése…
Tovább olvasom >Hol rontottuk el? A ragadós száj- és körömfájás betegség kapcsán influenszer is felszólalt
A hazai mezőgazdaságot és élelmiszerellátást is befolyásoló ragadós száj- és…
Tovább olvasom >Drágulás és árcsökkenés egyszerre – az árrésstop hatása már az első héten érezhető
Jelentős átrendeződés indult el az élelmiszerárakban a március 17-én bevezetett…
Tovább olvasom >