FM: a dísznövényágazat árbevétele meghaladja az évi 120 milliárd forintot

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 12. 01. 11:00

A dísznövényágazat árbevétele meghaladja az évi 120 milliárd forintot, és csaknem 25 ezer család megélhetését biztosítja – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken, a XXXI. Flora Virágfesztiválon, Kecelen.

A szaktárca pénteki közleménye szerint az államtitkár kiemelte, hogy az emberek jelentős része urbanizált viszonyok között él, ezért a parkosított zöld felületek felértékelődnek, a dísznövény ágazat pedig kiemelt szerepet játszik az élhetőbb környezet biztosításában.
Nagy István emlékeztetett, hogy az FM és a Magyar Díszkertészek Szövetsége együttműködésének köszönhetően számos mozgalom – mint például a Virágos Magyarországért verseny – indult el.
Kitért arra, hogy rózsatő termesztése 120 hektáron folyik, főként Szeged-Szőreg térségében, ahol az előállított rózsatöveket uniós nyilvántartásban lévő oltalom alatt álló földrajzi árujelzéssel hozzák fogalomba. Az évente 4-5 millió megtermelt rózsatő 90 százalékát külföldön értékesítik.
Az államtitkár kiemelte, hogy ígéretes lehetőségek állnak a díszkertész-ágazat előtt. Magyarország Európa kapuja a nagy népességű keleti országok felvevő piacaihoz, ahol a dísznövény-kereskedelem importfüggő. A kelet-európai piac közelsége is komoly előnyt jelent Magyarország számára, ráadásul az ország jó genetikai anyagokkal és megfelelő klimatikus és talajadottságokkal rendelkezik a mérsékeltebb anyagi ráfordítást igénylő szabadföldi termesztéshez – tette hozzá. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink