Csaknem háromszorosára nőtt a termelői piacok száma

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 08. 04. 11:38

A kormány támogatásának köszönhetően csaknem háromszorosára nőtt a termelői piacok száma 2010 óta – idézi Nagy Istvánt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkárát a szaktárca tájékoztatása, miután az államtitkár látogatást tett pénteken a zsámbéki termelői piacon.

piac

A termelői piacok száma 2010 előtt 100 alatt volt, ma pedig már 280-ra rúg és a számuk folyamatosan növekszik. A kormány egyik fontos célkitűzése ugyanis, hogy segítse a helyi termelői piacok további megerősödését.
Nagy István Zsámbékon emlékeztetett arra, hogy a polgári kormány számos intézkedést tett annak érdekében, hogy minél több helyi termelői piac és ott minél több őstermelő legyen, és minél több magyar élelmiszer kerüljön a boltokba, piacokra.
Ezért a kormány 2010 óta több jogszabályt is alkotott a helyi termelők értékesítési lehetőségeinek bővítésére, a helyi termelői piacok könnyebb, egyszerűbb működtetésére. A szabályozási környezet változásai, a támogatások és az egyéb intézkedések egyértelműen kedvező irányba mozdították a helyi élelmiszer-termelést és fogyasztást is – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Nagy István kiemelte, a vidékfejlesztési program (VP) keretében két pályázat is támogatja a helyi termelői piacok fejlesztését; összesen 16,48 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.
Az államtitkár elmondta: a piacok számának növekedésével az őstermelők száma is bővült. Már 320 ezren választották ezt a megélhetési formát. Az FM termelői piacok népszerűsítésében együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK).
A termelői piacok és őstermelők értéket teremtenek, amely nemcsak a vidéki életforma fenntartását biztosítják, hanem sok esetben a népi kultúra fennmaradását, a hungarikumok megőrzését is – hangsúlyozta Nagy István.
A kormány számára kiemelten fontosak a termelői piacok, mivel olyan alapelveket testesít meg a termelői piac, amiért sokat küzdött a kormányzat – mondta az FM parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek telefonon.
Nagy István felhívta a figyelmet, hogy különbség van az önkormányzati és a termelői piac között. Amíg az önkormányzati piacon gyakorlatilag bárki bármit árulhat, csak a helypénzt kell megfizetnie, addig a helyi termelői piacon a vevő mindig a termék előállítójával találkozhat.
Ő a saját szükségletére előállított áru feleslegéből visz a piacra, mindez az áru minőségéért is szavatol. Emellett az is fontos, hogy minden talpalatnyi termőföld legyen megművelve, így a kertekben is folyjon zöldség- és gyümölcstermesztés, termelés. Mindezt a kormány ösztönözni kívánja, mégpedig úgy: megteremti annak lehetőségét, hogy az árufelesleget a termelő el tudja adni a termelői piacon.
Így a termelő munkája, ráfordításai megtérülnek, és a vásárló is jól jár, mert friss, garantáltan kiváló minőségű áruhoz jut. Ennek érdekében eddig a kormány mintegy 3 milliárd forintot fordított a helyi termelői piacok fejlesztésére a tanyafejlesztési program forrásaiból, és a további fejlesztéseket is támogatja – mondta az államtitkár. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink