FM: az idén 181 ezer tonna szója kerülhet a tárolókba

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 12. 08. 11:30

Az idén 181 ezer tonna szója kerülhet a tárolókba, mintegy negyedével több a 2015. évinek, a hozam jelentősen javult, 2016-ban 3 tonna hektáronként – hangsúlyozta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára csütörtökön a szójafórum rendezvényen, Budapesten.

szoja

A Magyar Szója Nonprofit Kft. rendezvényén az államtitkár kiemelte, 2015. jelentős változást hozott a szójatermesztésben, a zöldítés, valamint a fehérjenövényekre elkülönített forrásokkal megemelt területalapú támogatás következtében a termőterület tavaly 77 ezer hektárra emelkedett. A termés megközelítette a 150 ezer tonnát, szemben a 2015-öt megelőző időszak évi 40-45 ezer hektárról betakarított 70-90 ezer tonna termésével.
Az államtitkár elmondta, idén, a kedvező amerikai kilátásoknak köszönhetően, a tavalyinál 3 százalékkal magasabb, történelmi rekordot jelentő, 325 millió tonnás szójatermést prognosztizálnak a világban.
Jelezte: a világ szójatermesztési piacát továbbra is Észak-Amerika és Dél-Amerika uralja, az idei becsült termésből 287 millió tonnát ez a két térség ad majd, a legnagyobb szójatermelő ország az Amerikai Egyesült Államok, Brazília, Argentína.
Megjegyezte: a legnagyobb szójafogyasztó régiókban a szójatermés alacsony, Kínában 2016-ban 12,6 millió tonna, az EU-ban 2,3 millió tonna terméssel számolnak.
Magyarországon az elmúlt két évben szójából 15-20 százalék körüli az önellátási arány, továbbra is évente 400-500 ezer tonna a behozatal – tette hozzá.
Nagy István hangsúlyozta, hogy Magyarország génmódosított növényektől való mentességét a jövőben is meg kell őrizni, amit az alaptörvény is rögzít.
Az államtitkár elmondta, hogy az unió közös agrárpolitikájának keretében 2015-től nyújtott, a fehérjenövények termesztésének támogatására biztosított többletforrás az idén is rendelkezésre áll. A termeléshez kötött szemes és szálas fehérjenövényekre meghirdetett támogatással, azt szeretnék elérni, hogy az állattenyésztési ágazatok számára olcsóbb, hazai előállítású GMO-mentes fehérjeforrás álljon rendelkezésre.
Hozzátette: a támogatás nemcsak szójára vehető igénybe, hanem az alternatív fehérjeforrásként hasznosítható pillangós virágú szálastakarmány-növények termesztésére is, példaként említette, hogy a támogatás lucernára 35 ezer forint hektáronként, lóbabra, édes csillagfürtre pedig a szójáéval megegyező összeg, hektáronként mintegy 53 ezer forint adható.
Nagy István elmondta, hogy Magyarországon hosszú távon a szója vetésterületének jelentős növelését tervezik, több mint 100 ezer hektáron legalább 300 ezer tonna saját termesztésű GMO-mentes szója előállítását szeretnék elérni.
Fontos célkitűzésnek nevezte az államtitkár a kutatási programok ösztönzését, például az alternatív fehérjenövényekre ajánlott termesztési és feldolgozási technológiák fejlesztését. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió költségvetésében a kutatás-fejlesztési keret folyamatosan növekszik, a jövőben jelentős forrásokat érhetnek el a pályázati feltételeknek megfelelő kutató intézetek. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink