FM: az agrárgazdaság erősödéséhez több szakember kellene
Két százalékkal emelkedett az agrárszakképzésbe beiskolázottak száma tavaly ősszel, azonban még mindig kevesebb szakember kerül ki az intézményekből, mint amennyire szüksége lenne a mezőgazdaságnak a további fejlődéshez – mondta Román István, a Földművelésügyi Minisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli adásában.
Említette, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma bővült, de sok területen még mindig kevesebb a szakember, mint amennyire szüksége lenne az ágazatnak.
Kiemelte, hogy legnagyobb hiány mezőgazdasági gépészekből van, ami azzal magyarázható, hogy a tudásuk könnyen konvertálható más ipari ágazatokban is.
Hozzátette, hogy pékből is jóval több kellene, de a tejiparban is szakemberhiány van. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM: Prioritásként kezeljük a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa támogatását
A hazai szőlő- és borágazat kiemelt jelentőséggel bír, zászlóshajóként húzza…
Tovább olvasom >Az EU meghosszabbította az Ukrajnából származó gabona importjának korlátozását
Az Európai Unió szeptember közepéig meghosszabbította az Ukrajnából származó gabonafélék…
Tovább olvasom >Rekordösszeg áll rendelkezésre az agrárium fejlesztésére
A Vidékfejlesztési Programban megítélt támogatások kifizetéséhez kapcsolódóan a magyar költségvetés…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyar élelmiszer-gazdaság finanszírozását segíti az AVHGA és az MBH Bank
Az élelmiszer-gazdaságban tevékenykedő vállalkozások naprakész finanszírozását elősegítő együttműködési megállapodást írt…
Tovább olvasom >NAV: idén már több mint 28 millió e-kereskedelmi csomagot vizsgált át a hatóság
Ebben az évben több mint 210 ezer vámkezelést és 28…
Tovább olvasom >Zólyomi Zsolt: „Egy illat előre eldönthet egy üzletet”
Tárgyalási céljaidat lehet a saját bőrödön hordott illattal kommunikálni úgy,…
Tovább olvasom >