FM: a vártnál kisebb költségvetési bevételkiesést okozott a sertés tőkehús áfájának csökkentése

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 11. 08. 11:40

A várt 20-22 milliárd forint felét sem érte el sertés tőkehús áfacsökkentése miatti költségvetési bevételkiesés – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárpiaci főosztályának vezetője kedden Budapesten egy szakmai tanácskozáson.

sertes10

Tarpataki Tamás a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett húsipari vállalati fórumon arról beszélt: az áfa mérséklése átfogó igény volt, nemcsak a sertés, hanem a többi élelmiszeripari ágazat részéről is.
A magas áfa ugyanis – amellyel az élelmiszerek többsége forgalomba kerül Magyarországon -, jelentős csábítást jelent a csalásra, és rontja a versenyképességet, emellett az adónem megfizetésének elkerülése nagy költségvetési bevételkiesést okoz – fejtette ki. Hozzátette: az áfacsökkentés visszaszorítja a feketegazdaságot, mert egy bizonyos adómértéknél már „nem éri meg trükközni”.
A szaktárca javasolta ugyan, hogy az alapvető élelmiszereket sorolják az 5 százalékos áfakulcs alá, de a költségvetési bevételkiesés mértéke miatt egyszerre nem lehetett végrehajtani. Első lépésként a sertéságazatban 2014 január elsején az élő sertés és félsertés áfakulcsa csökkent 5 százalékra, az idén januárban pedig a tőkehús áfája mérséklődött erre a szintre. Ez utóbbit már a fogyasztók is érezték – tette hozzá.
A tanácskozáson részt vevő készítménygyártókat képviselő Bíró Antal, a Gyula Hús Kft. termelés vezetője azt szorgalmazta, hogy az 5 százalékos áfát terjesszék ki a feldolgozókra, a készítmény-gyártókra is, hogy a termékpályának erről a részéről is eltűnjenek a szürke- és feketegazdaság szereplői.
Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke a tanácskozáson hangsúlyozta, hogy az általános forgalmi adó csökkentése a fair piaci verseny feltételeinek megteremtéséhez fontos eszköz. Az elmúlt három év tapasztalatai azt mutatják, hogy ahol az 5 százalékos áfakulcsot bevezették, ott lényegesen kisebb lett, sőt megszűnt az áfacsalás. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink