FM: a Helyi termék éve programsorozat ősszel folytatódik

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 02. 11:28

Szeptemberben folytatódik a földművelésügyi miniszter által meghirdetett Helyi termék éve idén áprilisban elindított programsorozat, amely egészen 2016 márciusáig tart – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-vel.

piac

A közlemény szerint a szaktárca a vásárlói tudatosság növelése érdekében szervezi az egész éves szakmai fórumsorozatot, ahol a kistermelők is bővíthetik szakmai ismereteiket. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal és a Nemzeti Művelődési Intézettel közös szervezésben az FM eddig Szegeden, Sümegen, Szobon, Hatvanban, Baján, Nagypáliban és Soponyán tartott fórumot.

A programokon résztvevő gazdálkodók, őstermelők, kistermelők, mikro- és kisvállalkozók, civil szervezetek és önkormányzati képviselők konkrét információkat tudhattak meg a kistermelői élelmiszer-termelés, előállítás és értékesítés feltételeiről, az élelmiszerek jelölésével kapcsolatos szabályokról, a helyi termelői piac nyitásának feltételeiről és a védjegyek jelentőségéről, valamint az adózással kapcsolatos tudnivalókról.

Az ősszel folytatódó programsorozat keretében Budapesten az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon konferenciát tartanak majd a helyi termékek népszerűsítéséről.

A tárca közleménye kitér arra is, hogy az érdeklődők tájékozódhatnak a vásárlóknak, termelőknek, helyi piacok üzemeltetőinek szóló honlapon (http://www.helyboljobb.hu/), valamint a kezdeményezés Facebook profilján. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink