Figula Mihály: „a magyar bor több mint élelmiszeripari termék”
A befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be ifjabb Figula Mihály, hogy tavaly ő lett – megosztva a címet a szekszárdi Bodri Orsolyával – az Év Fiatal Magyar Borásza a közönség voksai alapján.
A balatonfüredi borász az MTI-nek elmondta, hogy rengeteg bemutatót tartanak az országban, sok helyen vannak jelen, és ezért jól ismerik boraikat a fogyasztók.
„A mi boraink nem standard, unalmas, egyforma borok; változnak az évjárattal, a dűlővel. Azon dolgozunk, hogy egyediek legyenek” – tette hozzá.
A Figula Pincészet 30 hektáron termel, dűlőnként szelektálva a fajtákat, így egy évjáratból akár 15-20 féle bor is készülhet, ami még Figula Mihály szerint is nagy szám egy kis pincészethez. Úgy véli azonban, éppen az a borvidék jellegzetessége, hogy az azonos fajta teljesen más bort ad a fekvéstől függően.
Ez a felfogás nem profitorientált – mondta a borász, mivel tapasztalata szerint ma még az olcsó, átlagos minőségű terméket lehet jól eladni. Számításai szerint legfeljebb a magyar lakosság öt százaléka fogyaszt minőségi bort, pedig az nem elérhetetlenül drága luxuscikk.
A Figula Pincészet partnerei elsősorban szaküzletek és éttermek. A családi vállalkozás nem a mennyiségre, hanem a minőségre koncentrál, mert ezt tekinti a fejlődés útjának. A borász elmondta, hogy ragaszkodik a cég családi működtetéséhez, mert csak így lehet „személyes” a borkészítés, így lehet a minőséget garantálni.
Figula Mihály úgy vélekedik, hogy a magyar bor kiválóan alkalmas az országimázs építésére is. Borai eljutnak Hollandiába, Németországba, Angliába, a szomszédos országok magyarok lakta vidékeire, valamint Franciaországba is, ahol „valószínűleg kíváncsiságból fogyasztják a magyar bort”.
„A magyar bor több mint élelmiszeripari termék. A világ egyik legjobb termőhelyén dolgozva az a feladatunk, hogy a lehetőségeinkhez méltó minőséget készítsünk” – mondta a borász. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >