Fiatalokra és tudatos fogyasztókra van szükség a mezőgazdaságban
Fiatalokra és tudatos fogyasztókra van szükség a mezőgazdaságban – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára Székesfehérváron.
Feldman Zsolt az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége „Vesd bele magad!” programjának sajtótájékoztatóján azt mondta: a mezőgazdaságban a gyakran emlegetett kihívások – a klímaváltozás és a piaci verseny – mellett problémát jelent, hogy idősödik a gazdatársadalom, valamint az, hogy kevés a tudatos fogyasztó.
Hozzátette: a kormány azért állt a program mellé, és lett annak fővédnöke Nagy István agrárminiszter, mert az segíti a jövő fiatal termelőit megtalálni, illetve az otthoni friss zöldség termelésével a résztvevő családok maguk is az egészséges és tudatos táplálkozás felé tehetnek lépéseket.
Az államtitkár arról is beszélt: a program a közös kertészkedéssel családokat építő tevékenység is egyben, és közösségi szinten a kormány családokat erősítő céljait is szolgálja.
Mikula Lajos, az AGRYA ügyvezető titkára kiemelte: a programmal azokat a szülőket kívánták megszólítani, akik azt szeretnék, hogy a gyermekük „testben és lélekben” is egészséges legyen. Az országos kezdeményezésben 944 család 1017 darab, közel kétezer forint értékű vetőmag csomagot kapott – a csomagok 18 százaléka Fejér, 12 százaléka pedig Csongrád megyébe került – és havonta élménybeszámolókat készítenek a közös kertészkedésről.
Örömtelinek nevezte, hogy a résztvevők közt alacsony a lemorzsolódás, a június végi adatok szerint 823 család minden hónapban küldött élménybeszámolót, közülük 131-en Fejér, 106-an pedig Csongrád megyéből.
Szakasics Zoltán, a székesfehérvári Auchan igazgatója kiemelte: a társaság Auchan az Ifjúságért Alapítványa 41 millió forintos keretösszegéből 3,2 millió forinttal támogatták az AGRYA kezdeményezését. Hangsúlyozta: beszerzési stratégiájukban előtérbe helyezik a helyi beszállítókat és a helyi termékeket, valamint áruházaik vonzáskörzetében a helyi közösségeket is támogatják. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrometeorológia: kedvezőek a körülmények a növények fejlődéséhez
A záporokkal tarkított kora nyárias idő nemcsak a növények fejlődéséhez…
Tovább olvasom >Óriási lehetőségek vannak az élelmiszeriparban
A kormány óriási lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, nem véletlen, hogy…
Tovább olvasom >Az állattenyésztési ágazat a nehézségek idején is számíthat a kormányra
A tavalyi esztendő évszázados aszálya, a takarmányhiány, az inputköltségek növekedése,…
Tovább olvasom >További cikkeink
AKI: tavaly 9 százalékkal emelkedhetett az élelmiszeripari beruházások összértéke
Az élelmiszeripari beruházások összértéke az előzetes adatok alapján 9 százalékkal…
Tovább olvasom >K&H: teljesen átalakította a gondolkodást az infláció
A harmincas, negyvenes, ötvenes éveikben járó magyar vásárlók döntéseit immáron…
Tovább olvasom >A kötelezőn is túl: még több termékkategóriában, akár 60%-os árengedmény az ALDI-üzletekben
Az ALDI újabb, több terméket érintő és nagyobb mértékű akciókkal…
Tovább olvasom >