Fiatal profik versenye
Rendkívül erős volt a Jeunes Chefs Rôtisseurs Magyarországi Szakácsverseny idei mezőnye, ahol nyolc jónevű magyar étterem fiatal szakácsai mérték össze tudásukat. A magyar Chaine Egyesület áprilisban már 24. alkalommal rendezte meg ifjúsági szakács nemzeti válogató versenyét a METRO Gasztroakadémián. A versenyzőknek az előzetesen kihirdetett mangalica szűz és szalonna alapanyag felhasználásával, valamint a verseny kezdetén ismertetett meglepetéskosár alapanyagaiból 3 óra alatt, 4 főre kellett egy 3 fogásból álló menüsort elkészíteniük. A zsűrizés legfontosabb szempontjai a főzési technika, a tisztaság, időtakarékosság, és persze az ízhatás, a tálalás és az eredetiség voltak. Az ismert séfekből álló zsűri azt is értékelte, hogy az adott termékek mennyiségével hogyan gazdálkodtak a versenyzők.
A verseny legjobbjának a Stand étterem fiatal séfje, Dalnoki Bence bizonyult, ő képviselheti hazánkat szeptemberben a Jeunes Chefs Rôtisseurs Competition döntőn a kanadai Calgaryban. A második helyen Akács István (Onyx), a harmadikon Csillag Richárd (Kistücsök) végzett, a konyhai munkáját legszervezettebben végző Spekova Friderika (Borkonyha) a zsűri különdíját érdemelte ki. //
Kapcsolódó cikkeink
Fenntartható gasztronómia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Indul a nevezés az ifjú szakácsok országos versenyére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A KÖZSZÖV első 25 éve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kézzel készült mini desszertcsodák kerültek a Gundel asztalára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Brüsszelig jutott a kézipoggyász-háború – veszélyben a fapados modell alapjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Z-generáció megszólítása az italpiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >