Fiatal agrárkutatóknak ír ki pályázatot a NAIK

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 09. 25. 11:15

Nemzeti Agrártehetség Program néven pályázatot hirdet az agrár területen tevékenykedő doktoranduszok és fiatal kutatók számára a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) – tájékoztatta a központ kedden az MTI-t.

A kiírásra november 15-éig lehet pályázni, fejenként 1,5 millió forint nyerhető el. Díjat három doktorandusz hallgató és három fiatal kutató kaphat.
Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója a közleményben fontos feladatnak nevezi a fiatal, tehetséges magyar agrárkutatók munkásságának felkarolását. Sokan közülük már egy egészen újfajta, 21. századi kutatói szemléletet képviselnek, és ez a frissesség hosszú távon nélkülözhetetlen erőtartalék Magyarország versenyképes agráriumának megteremtéséhez – mutatott rá a főigazgató.
A közlemény szerint a pályázaton olyan doktoranduszok indulhatnak, akik agrár-felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, aktívan szerepet vállalnak a hallgatói, oktatói, kutatói életben, és sikeres abszolutóriumot tettek. Pályázhatnak olyan fiatal kutatók is, akik jogviszonyban állnak valamelyik, az Agrárminisztériumhoz (AM) tartozó kutatóintézettel, agrár-felsőoktatási intézménnyel vagy annak valamely kutatóintézetével, és kiemelkedő szakmai, kutatói, oktatói és publikációs tevékenységet tudnak felmutatni.
A pályázatról bővebb információ a www.naik.hu/hirek/palyazati-felhivas honlapján érhető el. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink