Fesztiválokról mentett élelmiszert a Lidl

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 09. 06. 09:54

A Lidl Magyarország a kiskereskedelmi láncok közül elsőként idén új akcióba kezdett, melynek köszönhetően több mint félezer rászorulót támogatott nyári kitelepülései során. Felelős vállalatként célul tűzte ki, hogy az EFOTT-on, a Campus Fesztiválon és a Balaton-átúszáson keletkezett élelmiszerfeleslegével segítse a nehéz körülmények között élőket és egyúttal megóvja ezzel a környezetet is.

Jótékony céllal

A Lidl Magyarország számára évek óta kulcsfontosságú, hogy mind társadalmi, mind környezeti szempontból felelős vállalatként működjön. Folyamatosan vizsgálja annak lehetőségét, hogy a már megvalósított intézkedésein túl, hogyan tudja ökológiai lábnyomát csökkenteni, adományozási programjának keretében pedig kiemelten kezeli a rászorulók támogatását. A vállalat élelmiszermentési akciójában ezúttal a két terület szorosan összefonódott, hiszen a fesztiválok során a megmaradt pékárukat, zöldségeket, valamint gyümölcsöket jótékony célja ajánlotta fel. Érdekesség, hogy a pékáruk között gluténmentes változat is megtalálható volt, amely különösen nagy segítségnek bizonyult.

Mind a rendezvényeken, mind az áruházi tevékenységünk során precíz tervezés által törekszünk arra, hogy minimálisra csökkentsük az élelmiszerfelesleget, ami pedig mégis megmaradna, az jó helyre kerüljön. Az idei nyár során – a kiskereskedelmi láncok közül előként – három helyszínen, az EFOTT-on, a Campus Fesztiválon és a Balaton-átúszáson valósult meg élelmiszermentés, amely lehetővé tette, hogy közreműködő partnereinknek köszönhetően több mint félezer embert támogassunk adományainkkal. A rászorulók megsegítésén túl pedig a környezetünket is óvjuk, hiszen így megelőzhető az élelmiszer-hulladék keletkezése

– emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

Az élelmiszerfelesleg jótékony célú hasznosításán túl a diszkontlánc szelektív hulladékgyűjtés biztosításával is igyekszik hozzájárulni a fesztiválmegjelenések környezeti hatásainak mérsékléséhez. A vállalat nem csak a Lidl FesztMarketekben és a Balaton-átúszás során válogatta szelektíven a hulladékot, hanem a vásárlóinak és a résztvevőknek is biztosított erre lehetőséget.

Kapcsolódó cikkeink