Fesztiválok, élő koncertek, különleges gasztroélmény és nagyértékű nyeremények várnak rád a Westend Tetőkerten

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 06. 21. 08:14

A város központjában található Westend Tetőkert újra megnyitotta kapuit, és egészen szeptemberig izgalmas és változatos programsorozattal várja a kikapcsolódni vágyókat. A VI. kerületi bevásárlóközpont Tetőkertje az idei szezonban is számos fesztivállal, koncerttel és ingyenesen látogatható programmal biztosítja a fergeteges hangulatot az érdeklődők számára.

Ismét nyüzsgő életre kel a Westend közel három hektárnyi zöld területe, a város feletti Tetőkert

Az állandó programokon kívül a magyar zenei élet kiemelkedő alakjai adnak koncerteket ezen a különleges helyen. A nyár folyamán pedig négy fesztivál is lesz, amelyeken színes kultúrprogramokkal és különleges gasztrokínálattal várják az érdeklődőket.  A Tetőkertben – amelyet a VI. kerület egyik legnagyobb egybefüggő zöldterületeként tartanak számon – idén is a felhőtlen szórakozásé lesz a főszerep. 

Az egyik újdonság maga a TETØ by Mad Scientist lesz, mert szolgáltató partnerként a népszerű sörfőzde biztosítja egész nyáron a Tetőkert italválasztékát. Nemcsak a fesztiválok és a koncertek alatt, hanem a hét minden napján várják a kikapcsolódni vágyókat. Különleges kézműves sörökből, minőségi borokból és specialty kávéból tehát nem lesz hiány, de a vendéglátóegység saját programokkal is készül, így például sörfesztivál, amatőr sakkverseny, kerekasztal-beszélgetések és különféle zenei programok is lesznek a szervezésükben. A Baans Kitchen pedig arról gondoskodik, hogy a látogatók olyan közkedvelt fogásokból válogathassanak, mint a minőségi hamburgerek, grill tálak vagy tex-mex ételek. Aki tehát csak egy laza délutánt szeretne eltölteni a barátaival, ismerőseivel vagy a családjával, nem fog csalódni, ha feljön a Westend Tetőkertbe.

Emellett azonban számos kiemelt rendezvénynek is otthont ad a Tetőkert: elmerülhetünk a kulináris élményekben, lazíthatunk a Gin&Jazz-en, a nyár második felében lesz a Borpiknik, majd szeptemberben a Buborék fesztivállal búcsúzik a szezon. A fesztiválok mellett a Tetőkert koncerthelyszínként is működik az év legmelegebb hónapjaiban.

A Westend applikációt most igazán megéri használni, mert ennek segítségével a fizetős koncertek látogatói 1500 Forintot kaphatnak vissza a jegyárból Westend ajándékkártya formájában. A fesztiváljegyekkel pedig nyereményjátékon lehet részt venni, amire szintén az applikációban lehet regisztrálni minden fesztivál esetében egy-egy 100 000 forintos Westend ajándékkártyáért. 

A jegyeket érdemes előre megvásárolni, ugyanis a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe véve a helyszínen klasszikus, papíralapú jegyvásárlásra nem lesz lehetőség, azonban, ha valaki mégis csak úgy betoppan, a bejáratoknál felállított táblákon található QR-kód beolvasásával vagy a telefon hozzáérintésével tud majd belépőt venni az éppen zajló eseményre.

A látogatóknak szánt programokon túl a Tetőkert cégeknek is új és különleges helyszínül szolgálhat egy nyári csapatépítéshez, munka utáni programhoz. Mi lehetne alkalmasabb a munkahelyi közösség összekovácsolására, mint egy hangulatos, forró nyári este a belváros zöld oázisában? Egy ilyen program garantáltan összehozza az embereket. 

A Westend Tetőkert egész nyáron várja az érdeklődőket egészen szeptember közepéig. A programokkal kapcsolatos információkat a Westend Tetőkert Facebook oldalán folyamatosan frissítik, a fizetős programokra pedig az alábbi linkre kattintva lehet megvásárolni a jegyet: https://tickets.efott.hu/events/westend-tetokert 

A bevásárlóközpont célja, hogy a sokféle vásárlási lehetőségen és a szolgáltatáson túl közösségi élményeket kínáljon, szórakoztatva edukáljon, felhívja a figyelmet a fenntartható közlekedés és egészséges életmód fontosságára, valamint beálljon egy-egy kiválasztott, társadalmilag fontos ügy mögé. Ennek egyik kiemelt helyszíne a Tetőkert.

TETØ by Mad Scientist nyitvatartás:

  • H-Cs 16:00-24:00
  • P 14:00-24:00
  • Szo-V 12:00-24:00

Fesztiválprogramok: 

  • Július 6 – 8. Gin & Jazz
  • Augusztus 3 – 6. Borpiknik
  • Szeptember 15 – 17. Buborék fesztivál

Kapcsolódó cikkeink