Fent kell tartani az ukrán gabona behozatali tilalmat
Az Ukrajnából a szomszédos tagállamokba irányuló gabona behozatal tilalmát előíró rendkívüli intézkedést továbbra is fent kell tartani – közölte Nagy István agrárminiszter, aki Florin-Ionut Barbu román mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcavezetővel egyeztetett kedden, Bukarestben.

(Fotó: AM/Pelsőczy Csaba)
A miniszter arra emlékeztetett, hogy rendkívüli időket élünk, a kihívásokra pedig közös megoldásokat kell találnunk. Az uniós importtilalmat igazoló rendkívüli körülmények továbbra is fennállnak, ezért az ukrán gabona behozatali korlátozását továbbra is meg kívánjuk őrizni. Hangsúlyozta, a tranzitszállításokat Romániához hasonlóan mi is engedjük, nem akarunk Ukrajnának ártani, a gazdáink versenyképességét azonban meg kívánjuk őrizni. Kiemelte, a magyar gazdák érdekeit minden lehetséges eszközzel meg fogjuk védeni. Azon kell tovább dolgoznunk, hogy az ukrán gabona minél gyorsabban a kikötőkbe érjen és megtalálja korábbi hagyományos piacait Észak-Afrikában, vagy a Közel-Keleten – tette hozzá.
Nagy István kifejtette, a magyar felvásárlási árak alacsonyabbak a tőzsdei áraknál, ami jelentős nehézséget okoz a termelőknek
A felvásárlók kivárnak, ami miatt lefagyott a piac. A miniszter kitért arra is, hogy az őszi talaj előkészítéshez és a vetési munkálatokhoz forrást kell biztosítani a gazdálkodóknak. Ebben a helyzetben segítséget jelenthetnek a kamattámogatott hitelek. Nagy István hangsúlyozta azt is, hogy az ukrán gabona behozatali tilalom meghosszabbításának kérdéséről a mai nap a bolgár és a szlovák agárminiszter kollégáival is egyeztetni fog. A megbeszélésen a sertéspestis kérdése is szóba került, Románia szigorú intézkedéseket hozott a fertőzés feltartóztatása érdekében és jelentős forrásokat különített el az állattartó telepek fejlesztésére.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem 9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az agrárkamara a hazai gombapiac stabilizálódására számít a következő hónapokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM-államtitkár: a magyar agrárium sikerét szolgálja a versenyképes tudás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Növények újragondolva
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Radeberger Csoport lett a spanyol Estrella sör németországi disztribútora
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élelmiszer-hulladékból energia: újrahasznosítási tesztet indít az IKEA az Egyesült Államokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >