Felülvizsgálja a nyerstej alapár-prognózisát a Tej Terméktanács a GVH javaslatai alapján
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács felülvizsgálja a nyerstej árát meghatározó árprognózis módszertanát – erről állapodtak meg a tejpiaci szakmaközi szervezet és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vezetői.

Istvánfalvi Miklós, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke jelezte, hogy nyitottak a GVH javaslatának hasznosítására
A versenyhivatal szerdai közleménye szerint a módosításra a GVH szakértői tettek javaslatot a tej és tejtermékek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálat megállapításai alapján.
A GVH kiemelte: a versenyhatóság célja, hogy a megállapításai és javaslatai olyan gyakorlati intézkedésekhez vezessenek, amelyek hozzájárulnak az élelmiszerinfláció letöréséhez.
A közleményben felidézték, hogy a versenyhivatal április 20-án bocsátotta társadalmi konzultációra a tej és tejtermékek piacán végzett vizsgálatának eredményeit összefoglaló jelentéstervezetét. Az elemzés megállapításai alapján a versenyhatóság hat javaslatot fogalmazott meg az infláció csökkentése érdekében. Ezekben a GVH szakértői egyebek mellett felvetették a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által alkalmazott nyerstej alapárprognózis módszertanának felülvizsgálatát.
A jelentéstervezet szerint a módszertan jelenleg egy olyan árprognózison alapul, amelynek egyes elemei 2023-ban tovább növelhették volna a tejtermékek áremelkedését, ezzel fűtve az inflációt. A GVH ezért az árképlet felülvizsgálatát javasolta a terméktanácsnak, amihez a nemzeti versenyhatóság felajánlotta szakmai támogatását.
A hatóság javaslata a magyar fogyasztókat és a magyar tejtermelőket is védi, a felülvizsgálat ugyanis nem csak az infláció mérséklődéséhez, hanem a hazai tejtermelők versenyképességének erősítéséhez is hozzájárulhat – emelte ki a GVH.
Április 26-án a GVH öt hazai szakmai szervezettel és az Agrárminisztériummal egyeztette a tejtermékek fogyasztói árának csökkentését célzó javaslatterveit. A konzultáción Istvánfalvi Miklós, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke jelezte, hogy nyitottak a GVH javaslatának hasznosítására. Így május 16-án a GVH elnöke és szakemberei újabb szakmai konzultáción fogadták a terméktanács vezetőit.
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közlemény szerint elmondta: nagy erőkkel dolgoznak az infláció letörésén. Olyan megoldásokat keresnek, amelyek hozzájárulnak a fogyasztói árak csökkentéséhez, továbbá a magyar termelők, a hazai agrárium érdekeit is szolgálják.
Istvánfalvi Miklós kiemelte, hogy az árprognózis kapcsán élni kívánnak a GVH által ajánlott szakmai konzultációs segítséggel.
A GVH és a terméktanács szakértői a következő hetekben további szakmai egyeztetéseken dolgozzák ki a célok eléréséhez szükséges megoldásokat.
Kapcsolódó cikkeink
Kísértetiesen finom ízek a Mizotól!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megerősítette együttműködését a GVH és a Görög Versenyhatóság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A ruha online jön, a haszon kimegy – külföldi kézben a magyar online divatpiac
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
GfK tanulmány: Így változott az európai kereskedelmi vásárlóerő 2025
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Négynapos hosszú hétvégével indul az ünnepi időszak – október 23-án zárva lesznek az üzletek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI az ügyfélszolgálaton: kézzelfogható üzleti haszon a kiskereskedelemben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >