Feltételekkel engedélyezte a versenyhatóság az OTP csoport mezőgazdasági és élelmiszeripari terjeszkedését
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte az OTP csoportnak a mezőgazdasági és élelmiszeripari piacokon aktív NAGISZ csoport megvásárlását, de olyan feltételekkel, amelyek képesek versenysemlegesen kezelni az OTP és a Csányi csoport vezetői átfedéséből adódó helyzetet.
A GVH keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a versenyhatóság eljárása a ZA-Invest Béta Kft. Csillag Csemege Kereskedelmi Kft. feletti irányításszerzését vizsgálta. A ZA-Invest Béta Kft. az OTP csoporthoz tartozó PortfoLion Zöld Magántőke Alap tulajdonában van, a céltársaság pedig a NAGISZ Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt., és a hozzá tartozó cégek holding vállalata. Ez a cégcsoport állítja elő egyebek mellett a Nádudvari márkát használó tej- és hústermékeket.
A közlemény szerint a két fél kapcsán a GVH nem talált káros versenyhatásokat, de a tranzakció felvetette a koordinatív hatás lehetőségét az OTP csoport, illetve a mezőgazdasági és élelmiszeripari piacokon szintén aktív Csányi csoport kapcsolatában, amely alapján a két agráripari vállalatcsoport összehangolhatná piaci magatartását.
Azért, hogy ez ne fordulhasson elő, a felek a versenyhivatallal egyeztetve vállalást tettek az esetleges versenyprobléma orvoslására. A vállaltak alapján az OTP csoporton belül a PortfoLion Zöld Magántőke Alappal kapcsolatos információk és döntések – egy cégen belüli szabályozással elhatárolva – a Csányi csoporthoz köthető vezetőkön kívüli más vezetőkhöz kerülnek.
A döntéshozatal elválasztása így megfelelően képes kiküszöbölni a felmerült versenyaggályt. A vállalt belső szabályozás a magántőke alap későbbi befektetéseire is vonatkozik – közölte a GVH.
A versenyhatóság meggyőzőnek értékelte az OTP által tett vállalás tartalmát és részletezettségét az esetleges versenyprobléma megfelelő orvoslására. A vállaltak betartását biztosítja, hogy a GVH később utóvizsgálat keretében ellenőrizheti azok végrehajtását – áll a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Visszaszerezheti elvesztett exportpiacait a magyar dinnye a termelői érdekképviseletek szerint
Visszaszerezheti exportpiacait a magyar dinnye, a 175 ezer tonnásra becsülhető…
Tovább olvasom >Nagy István: a magyar kormány nem nézi tétlenül a kialakult aszályhelyzetet
A magyar kormány nem nézi tétlenül a soha nem látott…
Tovább olvasom >OMME: méhraj észlelése esetén forduljon szakemberhez
A tavaszi és nyári időszakban megszaporodnak a méhraj észlelések, és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >Indul a Kifli nagy nyári kihívása
Képzeld el a nyarat sorban állás, cipekedés és hosszú bevásárlólisták…
Tovább olvasom >