Feltámadt a Mirelite márka – megduplázódik a világ tejtermelése

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 10. 11. 19:33

Feltámadt egy régi magyar márka, a Mirelite. A mélyhűtött termékek csarnokában az albertirsai Mirsa cég standjat a vásár első négy napján 150 érdeklődő üzletember kereste fel. Közülük húszan azért érdeklődtek, mert meglátták a 65 éves Mirelite logó eszkimó emberkéjét. Loso József tulajdonos tavaly vásárolta meg a márkanevet a felszámolótól.

– Harminc éve vagyunk a piacon, és azóta mindegyik Anugán kiállítottunk. Sokan ismernek minket, és már 66 országba exportálunk – tájékoztat két üzleti tárgyalás között a családi középvállalkozás tulajdonos-igazgatója. – Bevált zöldség és gyümölcs profilunk után elindultunk a tradicionális Mirelite kínálattal is, egyelőre a vadas mártás és grízgaluska révén.

Egy figyelemre méltó keddi rendezvényen hét német szakember az élelmiszergazdaság válságkezelési lehetőségeit tekintette át előadásokban, majd egy pódium beszélgetés keretében. Németországban ugyanis 200 napon belül három drámai esemény rázta meg a közvéleményt. A mérgezett takarmánnyal kapcsolatos dioxin botrány után következett az EHEC fertőzés, majd a fukushimai atomkatasztrófa is sok kárt okozott.

Anselm Elles, a rendező AFC menedzsment tanácsadó cég elnöke többek között megállapította:
– A digitális nyilvánosság magán és intézményi fórumain újra divatba jött, hogy pellengérre állítják az élelmiszergazdaságot. Ez pótolja az állam hatékony felügyeletet, amit a jogállamiság alapján el kellene látnia. A jelenség elengedhetetlenné teszi, hogy elgondolkozzunk a nyilvánosság racionális kezelésén.

Idén is megtartották, immár negyedszer az Anuga hagyományos ágazati fórumát a tejtermékekről. Ezúttal “Esélyek és kihasználásuk” címmel. Attilio Zanetti, az Európai Tejipari Szövetség alelnöke, az olasz Zanetti cég igazgatója bevezetőjében megnyugtatta hallgatóságát, hogy az olasz tejipar export-offenzívájától nem kell tartaniuk. Ugyanis Itáliában a tejfogyasztás mindössze 55 százalékát fedezi a hazai termelés. Amennyivel többet exportálnak, annyival többet importálnak is.

– A tejipar szempontjából az Európai Unió gazdasági kilátásai pozitívak, míg a politika és a szabályozás szintjén sok a bizonytalanság – állapította meg. – Növekszik a tejtermékek iránt a globális kereslet, ami általában érvényes az élelmiszerekre. Erre az EU-nak reagálnia kell, a piac közösségi szintű menedzselésével.

Hivatkozott az ENSZ élelmezésügyi világszervezete, a FAO előrejelzésére, amely szerint a világ jelenlegi, 700 millió tonnát meghaladó tejtermelése 2050-ig megduplázódik. A többlet 70 százalékát a technológia hatékonyságának javításával kell elérni, jelentette ki az európai szövetség alelnöke.

Az előadói pult mellett nagy betűvel a következő felirat állt a rendezvény egész ideje alatt: “Ha mindent úgy csinálsz, ahogyan mindig szoktad, akkor ugyanannyit is érsz el, amennyit eddig szoktál”.

Bajai Ernő

Kapcsolódó cikkeink