Felszámolják a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-t
Felszámolás kezdődik a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél, mert a csődeljárás ideje alatt a cég nem tudott megegyezni a hitelezőivel – tájékoztatta az MTI-t a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének Nógrád megyei titkára hétfőn.
Demeter László elmondta: a legnagyobb hitelezők, a bankok nem fogadták el a Palóc Nagykereskedelmi Kft. által előterjesztett csődegyezségi ajánlatot, így csődegyezségre nem került sor.
A felszámolót a bíróság jelöli majd ki – tette hozzá.
A szakszervezeti titkár pontos összeget nem tudott mondani, de többmilliárd forintosra tette a tartozás nagyságát bankok, kisbefektetők és beszállítók felé.
A Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél 2016. szeptember 23-án rendelték el a csődeljárást.
A cég a csődeljárás előtt Nógrád megye legnagyobb munkáltatója volt, 1300 embert alkalmazott. A CBA korábbi franchise-partnereként és regionális központjaként 86 boltot üzemeltetett a térségben, de a CBA Kereskedelmi Kft. tavaly szeptember közepén kizárta hálózatából a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-t.
Az elmúlt három évet veszteséggel zárta a társaság, a vonatkozó törvény értelmében pedig 2017. január 1-je után be kell zárni azokat a boltokat, amelyeknek két egymást követő üzleti évben a nettó árbevétele eléri a 15-15 milliárd forintot, de a mérleg szerinti eredménye nulla vagy negatív.
Demeter László elmondta: a dolgozók jogos, munkaszerződésben rögzített követeléseit a felszámoló rendezi majd, a hitelezőket pedig vagyonértékesítéssel kívánja kifizetni a társaság.
A kft. boltjainak döntő többsége bérlemény, mintegy húsz saját tulajdonú üzlettel rendelkezik.
A szakszervezeti titkár azt mondta, a Palóc Nagykereskedelmi Kft. úgy tervezte, hogy eredményes csődegyezség után a saját tulajdonú boltokkal folytatták volna a működést. Az egykori 86 üzlet közül jelenleg még kettő van nyitva, egy Gyöngyösön, egy pedig Salgótarjánban. Az alkalmazottak létszáma 1300-ról 130 körülire csökkent. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Már a hazai vállalatok nagy része is használja a mesterséges intelligenciát
A mesterséges intelligencia jelentősen növeli a hazai vállalatok versenyképességét –…
Tovább olvasom >A hazaiban még több van – több mint 50 márka vett részt a Magyar Termék augusztusi kampányában
Kiemelkedően magas részvételi számmal és ismét ingyenes részvételi lehetőséggel készült…
Tovább olvasom >Magyar Termék Nonprofit Kft. és CBA: Már a hazai vállalatok nagy része is használja a mesterséges intelligenciát
A mesterséges intelligencia jelentősen növeli a hazai vállalatok versenyképességét –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közel másfél milliárd forintból újult meg a Hűvösvölgyi úti SPAR
Nemcsak teljes belső modernizáció, külső homlokzatfelújítás, de szolgáltatásbővítés is történt…
Tovább olvasom >A Dreher vezérigazgatója a befogadó kultúra további erősítésére tett vállalást
Nemzetközi kutatások* bizonyítják, hogy azok a vállalatok, ahol a munkavállalók…
Tovább olvasom >Izgalmas bejelentéssel készült a DIAGEO a koktélrajongók ünnepére
Budapest legnevesebb bárjai és a hazai koktélvilág legkiemelkedőbb bártenderei az…
Tovább olvasom >