Felpörgött a pályázati döntéshozatal a GINOP-programokban
A júniusi néhány tucat új pályázati nyertes után júliusban eddig kereken 300 cég nyert el együttesen sokmilliárd forintot uniós gazdaságfejlesztési pályázaton főként munkahelyi képzési programokra és infokommunikációs fejlesztésekre – derítette ki a Portfolio a támogatott projektkereső adatbázis böngészéséből. Ez azt jelenti, hogy a GINOP-programokban igencsak felpörgött a pályázati döntéshozatal.
Az adatbázis szerint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül (GINOP) a legtöbb új pályázati döntés a „Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára” című, GINOP-6.1.6-17 kódszámú pályázaton született: 129 cég nyert el jellemzően 5-15 millió forint közötti támogatást különböző képzési programjainak lebonyolítására. Eddig egyébként már 817 cég nyert el támogatást ezen a pályázaton, a most kiosztott forrás pedig nagyjából 2 milliárd forint.
A támogatási adatbázis aktuális állása szerint a friss fejleményekkel együtt már 13 milliárd forintnál jár a megítélt támogatások volumene, közülük 540 projektre eddig 3,6 milliárd forintot fizettek már ki. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: 100 milliárd forintos akciótervvel segítjük a vendéglátó szektort
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jön a 100 milliárd forintos akcióterv az éttermeknek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott a MATE
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottak vissza az emberek Magyarországon 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Czomba Sándor: 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat a hazai kkv-k
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre pénzintézetek számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

