Feloldották a madárinfluenza miatt elrendelt területi korlátozásokat Magyarországon
Az intézkedéseknek köszönhetően sikerült felszámolni a madárinfluenza járványt, és Bács-Kiskun, valamint Csongrád-Csanád vármegyékben április vége óta nem mutatták ki a magas patogenitású vírust a hazai baromfiállományban. Az eredmények alapján a Nébih május 23-án elrendelte a még fennálló felügyeleti (megfigyelési) körzetek feloldását.

(Fotó: Pixabay)
A megfigyelési körzetek feloldásával megszűntek hazánkban a madárinfluenza miatti területi korlátozások. Az uniós és hazai jogszabályokban előírt feltételek teljesülésével már zavartalanul folyhat a belföldi és az uniós szállítás Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből is. Azonban a jelenleg importtilalmat alkalmazó harmadik országokba továbbra sem kezdődhetnek meg a szállítások, és erre leghamarabb az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) vonatkozó előírásai szerinti mentesség visszanyerését követően kerülhet sor. A harmadik országokkal kapcsolatos kereskedelmi információk megtalálhatóak a Nébih tematikus aloldalán.
A kedvező járványügyi helyzet miatt az országos főállatorvos módosította a baromfik betelepítésére és mozgatására vonatkozó ideiglenes szabályokat
A részletes szabályok szintén a tematikus aloldalon érhetőek el. A pozitív változások ellenére a Nébih most is felhívja a baromfitartó gazdák figyelmét, hogy a vírus behurcolásának és a betegség újbóli megjelenésének veszélye még mindig óriási kockázatot jelent, ezért a felelős állattartás és a járványügyi előírások betartása változatlanul kiemelt jelentőséggel bír. A madárinfluenza betegséggel kapcsolatos információk, tájékoztatók elérhetőek a Nébih tematikus aloldalán.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >Fokozott ellenőrzések a hazai állatállomány védelmében
Kiemelten fontos a védekezés a fertőző állatbetegségek ellen, hiszen így…
Tovább olvasom >Nébih: leveskockát hívtak vissza a forgalomból nem jelölt szójaallergén miatt
Több magyarországi vállalkozáshoz is eljutott az a vietnámi leveskocka, amit…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >