Fellép az élelmiszer-pazarlás ellen a Tesco
A Tesco egyik legfontosabb törekvése az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása – olvasható a cég sajtóközleményében.
A 204 magyarországi áruházból 173-ban már működik a napi élelmiszermentő programja. Ennek keretében az áruházlánc mintegy 500 munkatársa minden nap leválogatja a már nem eladható, de emberi fogyasztásra még tökéletesen alkalmas zöldséget, gyümölcsöt és pékárut, majd átadják a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és partnerszervezetei munkatársainak, akik az áruházak környékén élő rászorulókhoz juttatják el az adományokat.
A Tesco, a program bevezetése óta több mint 21 000 tonna (megközelítőleg 52 millió adag) élelmiszert adományozott rászorulóknak. Az áruházlánc célja, hogy 2020-ra valamennyi közép-európai áruházát felkészítse arra, hogy jótékony célra tudják felajánlani az élelmiszer-felesleget.
A Tesco közép-európai működése során az élelmiszerek mindössze 1,2 százaléka kerül a szemétbe. Ez ugyan nem tűnik magas számnak, de mivel hetente milliók vásárolnak nálunk, ezért ez 38.000 tonnát jelent egy évben.
Közép-Európában a Tesco az egyetlen vállalat, amelyik méri és közzé is teszi a saját élelmiszer-pazarlással kapcsolatos adatait. A 2017/2018-as pénzügyi évben sikerült 38.054 tonnára csökkenteni az élelmiszer-hulladék mennyiségét, a megelőző évben ez a szám még 54.102 tonna volt. Magyarországon ugyanezen időszak alatt 35 százalékkal mérsékelte a keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét, 14.991 tonnáról 9764 tonnára.
Kapcsolódó cikkeink
Avokádóolajat hívott vissza a Tesco
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Percenként 100 palackot nyel el a nyíregyházi Tescóban található új, innovatív visszaváltó automata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szálltunk rendelkezésükre! (2. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tech-túlélőkészlet a mínuszokra: így óvjuk eszközeinket és az otthon melegét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem minden „mogyoró” ugyanaz: fontos különbségek derültek ki a bolti kínálatról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé egy nemzetközi felmérés alapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
