Fellép a Négy Mancs a kínai kacsahús ellen
Olcsó, kínai kacsahús állatkínzó tartásból veszélyezteti a magyar termelőket – állítja a Négy Mancs alapítvány.
Az Európai Unió a közelmúltban úgy döntött: megengedi a kínai kacsahús behozatalát a közösség tagállamaiba. A madárinfluenza és az antibiotikum-visszaélések miatt a víziszárnyas húsimport Kínából sokáig tilos volt, most lazítottak ezen az importtilalmon.
Az osztrák állatvédő szervezet szerint azok a kínai termelők és vágóhidak, amelyek az EU engedélyét megkapták, most nagy mennyiségű kacsahúst hozhatnak be Európába. A hús alig ellenőrizhető körülmények közül származik és az európai termelők nem tudják felvenni a harcot ezzel az olcsó termékkel.
Úgy látják, Kínában komoly állatvédelmi problémák vannak és még a pekingi kacsát is kényszertömik, ami egyáltalán nem jellemző más országokra. Így érik el a lehető legrövidebb idő alatt a legmagasabb vágó súlyt. Európában ezt a fajta állatkínzást a hízott máj előállítása során alkalmazzák, nem pedig a normális hizlaláshoz.
A Négy Mancs információi szerint osztrák kereskedők tervezik a kínai kacsák behozatalát az Európai Unióba. A kínai import kiterjesztése azonban katasztrófát okozhat a mezőgazdaság ezen ágának – mind Magyarországon, mind egész Európában. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a magyar kacsahús egyik legjelentősebb felvevőpiaca az osztrák piac – írja a Penzcentrum.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >