Készen áll az Auchan a húsvéti rohamra
Az Auchan áruházak húsvétkor friss tojással, több mint 300 féle édességgel, 80 féle sonkával és 18 féle kaláccsal várják a vásárlókat.
A kizárólag hazai beszállítóktól származó tojáskínálatból 2014-ben az ünnepet megelőző két hétben mintegy 3,2 millió darab tojás fogyott. Idén a legolcsóbb tojás 30 forint alatt, az extra és mélyalmos tojások pedig 33 forintért elérhetőek. A sonkák közül húsvétkor keresettek a hagyományosan érlelt parasztsonkák, a kötözött lapockák füstölt, illetve füstölt–főtt verziói, a tarják füstölve és füstölt-főtten is. Tavaly a húsvéti szezonban összesen 170 000 darab kalácsot értékesített az áruházlánc.Az idei édesség kínálatban a legnépszerűbbek a csokoládé nyuszik és tojások, amelyek különleges ízekben, méretben és csomagban, prémium minőségben, és más termékekkel kombinálva is kaphatók.
A tapasztalatok alapján a húsvétot megelőző két hétben élénkül meg a vásárlás, az ünnep előtti utolsó napokban megduplázódik a tojások forgalma. Egyre keresettebbek az L/XL méretű, illetve a nagyobb, 30 darabos kiszerelésű tojások. 2014-ben az Auchan teszt jelleggel, piaci hangulatot teremtve három áruházában, Budaörsön, Dunakeszin és Óbudán bevezette a lédig tojások árusítását, ahol a vásárlók darabra vehetnek L-es méretű tojásokat. Minden egyes tojáson megtalálhatóak a jogszabályban meghatározott jelölések, illetve a fogyaszthatósági idő, és a vásárlói visszajelzések nagyon pozitívak. Idén is bekerültek az akciós választékba a sajátmárkás extra sárga és mélyalmos tojások. Az áruházlánc csak hazai beszállítókkal dolgozik, közvetlenül a termelőtől szerzi be a tojásokat.
Húsvétkor az Auchan áruházak több száz tonna sonka terméket értékesítenek, ami az éves sonka forgalom közel 20 százaléka. A termékek kiválasztásakor a vásárlók számára fontos szempont a minőség, az ár, a termékek súlya, színe, illata, és hogy hagyományos vagy gyors pácolt eljárással készültek. Idén a sonkafélék 850forint/kilogrammtól egészen 9999forint/kilogrammos áron vásárolhatók meg. A sonkák 90 százaléka hazai beszállítóktól érkezik.
A pékáruk közül a legtöbb vásárló az 500 grammos fonott kalácsot keresi, melybő la tavalyi húsvéti szezonban több mint 20 tonnát, mintegy 170 000 darab kalácsot értékesített az Auchan. Idén nyolcféle friss, helyben sütött kaláccsal és kétféle bejglivel, valamint tízféle csomagolt kaláccsal, és csomagolt mákos és diós tekerccsel készülnek az áruházak a húsvéti forgalomra.
Az Auchan áruházak ünnepi kínálatában idén több mint 300 féle húsvéti édesség szerepel, melyek közül továbbra is a csoki tojások és a nyuszik a legnépszerűbbek. Az ünnepi édességek kiválasztásában a vásárlókat leginkább a méret, a márka, és a csokoládé típusa, kakaótartalma befolyásolja. A figurákon kívül egyéb csokoládé fajták is megtalálhatóak a kínálatban, számos vásárló keresi a más termékekkel, például plüss figurákkal, apró ajándékokkal összecsomagolt édességeket.
A húsvéti időszakban a diabetikus, laktóz- és gluténmentes édességek iránt is megnövekszik a kereslet. E termékek gyártása és előállítása szigorú törvényi előírásokhoz, feltételekhez kötött, így a diabetikus mintegy 15-20 százalékkal, a laktóz- és gluténmentes édességek pedig megközelítőleg 25-40 százalékkal lehetnek drágábbak a hagyományos technológiával készült termékeknél. A húsvéti édesség kínálat árai széles skálán mozognak, így a vásárlók a legalacsonyabb árú, 35 forintos figurától kezdve egészen az 5.000 forintos prémium desszertek között válogathatnak.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Ismét csökken a tojás ára a Lidl-ben
Idén másodszor csökkenti az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát a Lidl,…
Tovább olvasom >Húsvét után sem enyhült az utazási láz
Húsvét után sem enyhült az utazási láz, április 17-27. között…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >Átadták a Nestlé napelemparkját Szerencsen
Szerencsen átadták a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és…
Tovább olvasom >8 ütős ötlet a tudatosabb, elfogadóbb és élhetőbb jövőért a Megoldások a holnapért kihívás döntőjében
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Megoldások a holnapért kihívás idei, ötödik évada. Kihirdették…
Tovább olvasom >