Félidőben

Ha valaki magyarországi éttermek, vinotékák borkínálatát tanulmányozza, akkor joggal hihetné, hogy egy prosperáló, nagy létszámú középosztállyal megáldott, irigylésre méltó helyzetben lévő országban jár. Mi, belföldi halandók, egyszerűen csak túlárazottnak, a nemzetközi ismertséggel és elismertséggel arányban nem állónak tartjuk a kézműves borászat árait, amelyek dacolnak a válsággal, a szabadon elkölthető jövedelmek drámai apadásával.
De nem sokkal jobb a helyzet a nagyüzemű borászatnál sem, nehezen sajátítjuk el a nyugat-európai leckét, amely szerint 2-3 euró közötti polcáron (a német kiskereskedelmi forgalom 60 százaléka ebbe az árkategóriába esik) egyenletesen jó minőséget kell adni a fogyasztó számára.

Némely borászati vállalkozás pedig olyan károkat okozott Közép-Európában a magyar bor imázsának, amely kultúrállamokban az üzem azonnali bezárását eredményezte volna. Fenti két csoport munkáját lett volna hivatott támogatni az Agrármarketing Centrum, illetve a Bormarketing Kht., akik feladatuk elvégzése helyett a bormarketing paródiáját adták elő közpénzen. Nekünk, befizetőknek, e produkció láttán régen arcunkra fagyott a mosoly.

Külön fejezetet érdemel az állami szerepvállalás. Az állam keményen fellépett a formai hibákat vétőkkel szemben (pl. címkefelirat), de elnéző volt a büntetőjogi kategóriát kimerítőkkel. De mindezek ellenére legyünk optimisták, Mózesnek is 40 évre volt szüksége, mi pedig félidőben járunk…