Felgyorsult az áremelkedés az euróövezetben
Gyorsuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben februárban az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) gyorsbecslése szerint.
A csütörtökön közzétett adatok szerint februárban éves összehasonlításban 2,0 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában. Elemzők is 2,0 százalékos emelkedésre számítottak a januárban mért 1,8 százalékos növekedés után.
Utoljára 2013 januárjában érte el a 2 százalékos szintet az éves infláció, azóta rendre kisebb volt a fogyasztói árak emelkedésének üteme.
Februárban is az energiaárak húzták felfelé az euróövezeti inflációt: éves összevetésben 9,2 százalékkal drágult az energia, gyorsult a januárban mért 8,1 százalékhoz képest. Az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékek ára 2,5 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 1,3 százalékkal nőtt februárban.
Az energiaárakat nem számolva 1,2 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 0,9 százalékkal növekedett februárban az euróövezetben, összhangban az elemzői várakozásokkal.
Négy év óta először érte el a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos inflációs célszámát. Mindazonáltal nem valószínű, hogy az EKB a szigorítás irányába mozduljon el, ugyanis a maginfláció továbbra is meglehetősen alacsony.
A végleges adatsort március 16-án hozza nyilvánosságra az Eurostat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >Spanyolországban héthavi mélypontra mérséklődött a fogyasztói árak növekedése májusban
Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése 2,0 százalékra, tavaly október…
Tovább olvasom >KSH: májusban a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket
2025. májusban a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal haladták meg…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Ausztriában 3,0 százalékra mérséklődött az infláció májusban
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel…
Tovább olvasom >