Feldman: minőségi fordulatot hozhat az új támogatás a húságazatban
Minőségi fordulatot hozhat a húshasznú tenyészbika támogatási program a húságazatban, lehetővé téve, hogy minél több itthon vágott hús jusson el a fogyasztókhoz – jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.
Feldman Zsolt, szerdai városlődi sajtótájékoztatóján közölte: 700 millió forintos támogatást adnak húshasznú tenyészbikák vásárlásának támogatására, ettől az állomány genetikai színvonalának növelése várható. Hozzátette: szeptember 20-áig lehet pályázni a programra, melyre több mint ezer állattartó igénylésével számol az agrártárca. A program keretében húshasznú tenyészbika esetén 750 ezer forint, hústípusú magyartarka tenyészbika esetén 650 ezer, magyar szürke tenyészbika esetén 400 ezer forint, bivaly tenyészbika esetén 300 ezer forint adható. Feldman Zsolt kitért arra is, hogy a húsmarha-ágazat, mely a mezőgazdaság legdinamikusabban fejlődő ágazatává vált az elmúlt években, tavaly 91,5 milliárd forintot termelt. Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége ügyvezető igazgatója kitért arra, hogy míg 20 esztendővel ezelőtt 21 ezer húshasznú tehén volt Magyarországon, mára ez a szám 170 ezerre növekedett. Hozzátette: a gyepgazdálkodás korszerűsítésével további mennyiségi növekedésre lenne lehetőség, bár a legfőbb cél évek óta a minőségi előrelépés. Mint mondta, a fejlődő országokban egyre nő a kereslet a marhahús iránt, hozzátéve, hogy a dél- és észak-amerikai versenytársakkal folytatott versenyben évek óta talpon tud maradni Magyarország. ifj. Csomai Géza, az Imár Bt. tulajdonos-üzletvezetője elmondta, hogy mind a gazdák, mind a tenyésztők nagy lehetőséget látnak a programban, hiszen csak jó minőségű állománnyal lehet versenyképesen gazdálkodni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új felhívás célozza a rövid ellátási láncok fejlesztését
A rövid ellátási láncok (REL) fejlesztésének, kialakításának támogatására új pályázat jelent…
Tovább olvasom >Feldman Zsolt: a magyar borászat minőségében, technológiai hátterében is megerősödött
A magyar borászat minőségében, technológiai hátterében is megerősödött az elmúlt…
Tovább olvasom >Kevesebb sertés és szarvasmarha került a vágóhidakra
A hazai vágóhidakon több mint 376 ezer tonna baromfit, közel…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >