Felavatták a Juhász Testvérek Pincészetének borászati központját
A hazai bortermelés stratégiai terület: kulturális, társadalmi és gazdasági szempontból is fontos – hangoztatta az agrárminiszter pénteken Egerszalókon, a Juhász Testvérek Pincészete borászati központjának avatásán.
MTI Fotó: Komka Péter
Nagy István szerint ez a fejlesztés nemcsak a borászat életében, hanem nemzetgazdasági szinten is jelentős. Közölte: a beruházáshoz a kormány az Európai Unióval együtt 200 millió forinttal járult hozzá.
Az Agrárminisztérium mindenekelőtt a családi vállalkozásokat erősíti, rekordösszegű támogatásokat kapott a szőlő- és borágazat – hangsúlyozta Nagy István.
Közölte: a szőlőtelepítési kedv fokozására a kormány 4 milliárd forint keretösszeggel támogatja az új ültetvények létesítését.
Juhász Attila tulajdonos elmondta: a beruházás teljes költsége 1,2 milliárd forint. A megvalósításhoz 500 millió forint saját erőt és ugyanilyen összegű banki kölcsönt használtak fel. A pincészet technikai eszközökre nyert 200 millió forint pályázati támogatást – fűzte hozzá.
Közölte, hogy a beruházással „hiperreduktív” technológiára is alkalmas borászat jött létre.
A létesítményt úgy alakították ki, hogy a borvidék kisebb pincészetei számára is elérhetővé válnak a legkorszerűbb borászati technológiák, a modern palackozó, a laboratórium, a raktár, illetve igény esetén a bemutatóterem és a borszaküzlet. A palackozó óránkénti kapacitása hatezer palack. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Magyar Bormarketing Ügynökség stratégiájában kiemelt hangsúlyt kap a külpiacok erősítése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia által komponált magyar bor nyert a világ egyik legrangosabb versenyén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A klímaváltozás átrajzolja hazánk bortérképét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >