Fél százalékos inflációt mért a KSH, az élelmiszerek 1,2 százalékkal drágultak
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 0,5 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, áprilishoz viszonyítva pedig 0,7 százalékkal emelkedtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A legnagyobb mértékben a szeszes italok, a dohányáruk drágultak, míg az üzemanyagok és a háztartási energia ára csökkent az előző évhez képest.
A fogyasztói árak január-májusban átlagosan 0,6 százalékkal voltak alacsonyabbak az előző év azonos időszakához képest.
A maginfláció májusban szezonálisan kiigazítva 1,3 százalékra emelkedett éves összevetésben és 0,2 százalék volt az előző hónaphoz képest.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a májusi emelkedést az élelmiszer, és azon belül a zöldség és a gyümölcs, illetve az üzemanyag árának emelkedése, valamint a vezetékes gáz tavalyi árcsökkenésének kifutása okozta.
Az élelmiszerek ára átlagosan 1,2 százalékkal emelkedett 2014 májusához viszonyítva. Ezen belül nőtt többek között az idényáras élelmiszerek ára, a burgonyáé, a friss zöldségé és a gyümölcsé 14,6 százalékkal, a tojásé 6,8 százalékkal és az étolajé 4,2 százalékkal. Csökkent viszont cukor ára 16,6 százalékkal, a sajté 6,2 százalékkal, a tejé 5,3 százalékkal, a liszté pedig 4,8 százalékkal az előző év azonos időszakához képest. A szeszes italok, dohányáruk 3,0 százalékkal drágultak, ezen belül a tömény italok 10,3 százalékkal a dohányáruk 2,6-tal.
A szolgáltatásokért átlagosan 2,3 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel ezelőtt, ezen belül a közlekedési szolgáltatások ára 2,4 százalékkal nőtt, 5,6 százalékkal drágult a szemétszállítás, 3,7 százalékkal a postaszolgálat.
Kisebb mértékben, 0,6 százalékkal drágultak a tartós fogyasztási cikkek és 0,1 százalékkal a ruházkodási cikkek.
Az egyéb cikkekért – lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos termékek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek – 2,7 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül a járműüzemanyagok ára 8,0 százalékkal csökkent tavaly májushoz képest.
A háztartási energia ára átlagosan 2,6 százalékkal mérséklődött, ezen belül az elektromos energiáé 5,7, a távfűtésé 3,4 százalékkal volt alacsonyabb, a vezetékes gáz ára a tavaly májusi szinthez képest változatlan volt.
Áprilishoz viszonyítva az élelmiszerekért átlagosan 1,1 százalékkal kellett többet fizetni, mint májusban. Ez meghatározóan az idényáras élelmiszerek, a burgonya, friss zöldség, gyümölcs 8,1 százalékos drágulásának következménye, e nélkül számítva az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal nőtt.
A legnagyobb mértékben, 1,7 százalékkal az egyéb cikkek drágultak, ezen belül a járműüzemanyagokért 3,9 százalékkal kellett többet fizetni.
Az átlaggal megegyezően, 0,7 százalékkal emelkedett a ruházkodási cikkek ára.
A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 0,5, a szolgáltatások 0,2, a tartós fogyasztási cikkek 0,1 százalékkal drágultak. A háztartási energia ára nem változott. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >