Fehéredő sertéshús, küszködő ipar
A Magyar Húsiparosok Szövetségének hagyományos Húsvéti Sajtótájékoztatóján Éder Tamás az elmúlt évet elemezte a sertéshús áfájának csökkentése tükrében, Dr. Feldman Zsolt államtitkár az áfacsökkentés fogyasztókra gyakorolt hatását ismertette.
Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke szerint bár érezhető az ágazat tisztulása, de egyelőre nem lát okot az optimizmusra:
– A hús és baromfihús ágazat összesített teljesítménye jelentősen, 6,4%-kal növekedett. A húsfeldolgozás belföldi értékesítése drasztikusan csökkent, az ágazat 691 milliárd Ft értéket állított elő tavaly. 2014-ben közel 9%-kal több sertést vágtunk, mint az előző évben. Az élő- és félsertés áfa ekkor csökkent 5%-ra. Az elmúlt két évben közel 20%-kal nőtt a vágásszám, míg az ágazat teljesítménye közel 10%-kal csökkent. A lejelentett vágásszám folyamatos növekedése egyértelműen a tisztulásra utal.
Kiemelte, hogy az ágazatra továbbra is hatással van az az orosz embargó, illetve a távol-keleti gazdasági erősödés mértékének visszaesése befolyásolja a fogyasztást, ezáltal a sertéshús exportot:
– Az európai sertéshús-, illetve húskészítmény fogyasztás a legtöbb országban stagnál, vagy némileg csökken. A hazai ágazat technológiai lemaradása az európai mezőnytől nem csökkent, sőt a leszakadás már a környező országok húsiparához mérten is érzékelhető. A szükséges fejlesztési beruházások nem indultak el megfelelő nagyságban, mivel az ágazat szereplőinek többsége eredményesség hiányában nem rendelkezik fejlesztési forrásokkal. Már „audit” problémái is vannak az ágazat cégeinek. A fejlesztési támogatásokhoz való hozzáférés az ágazat meghatározó szereplői számára erősen kérdőjelesnek tűnik. A közepes méretű üzemek fejlesztési támogatáshoz való hozzájutása sem tisztázott. A „nagyvállalati kör” gazdaságfejlesztési forrásokból való kimaradása esetén nem reménykedhetünk az ágazat középtávú fejlődésében sem.
A sajtótájékoztatón Dr. Feldman Zsolt Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy meghozta a várt eredményt a sertés tőkehús áfájának csökkentése. Az első két hónap tapasztalatai szerint mérséklődött a sertéshús ára, nőtt a fogyasztás, és fehéredett az ágazat. 27 százalékról 5 százalékra mérsékelt áfa hatására már februárban 17,5 százalékkal csökkent a sertés tőkehús fogyasztói ára 2015 februárjához képest.
Kapcsolódó cikkeink
Tovább nőtt a könnyű és a nehéz bárány ára
Az Európai Bizottság adatai szerint az Európai Unió juh- és…
Tovább olvasom >Forró a helyzet a legelőn – hőstressz kutatások a legeltetett húsmarhatartásban
A nyári aszály a növénytermesztés mellett az állatartókat is komoly…
Tovább olvasom >Drága falatok – egyre mélyebben kell a pénztárcába nyúlni a húsért
Hiába őrzi népszerűségét a sertéshús a magyar fogyasztók körében, az…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >