Februártól 160 embert foglalkoztat a mohácsi vágóhíd
A tesztüzemben működő mohácsi vágóhíd februártól a mostani százról százhatvanra emeli dolgozóinak számát – közölte a létesítmény projektidőszak alatti vezérigazgatója az MTI érdeklődésére.
Sutka László elmondta: a vágóhíd január 10-én megkapta működési engedélyét. A létesítményben azóta – egyelőre tesztüzemi körülmények között – napi 200-300 sertést vágnak le, termelés folyamatosan emelkedik.
Mint kiemelte: február második hétben tervezik a csontozó- és csomagolóüzemek terheléses tesztjének indítását. Márciusra már ipari szintű termelést tervez a vágóhíd, ami a teljes kapacitás hatvan százaléka – hangsúlyozta.
Sutka László kitért arra is, hogy március végétől várhatóan elérik a teljes tervezett 550 fős létszámot.
Az MCS Zrt. korábbi tájékoztatása szerint a 2,7 milliárd forintos állami támogatással létesített üzem építési és gépészeti munkáinak költsége meghaladta a 20 milliárd forintot.
Az üzemben belföldi értékesítésre szánt előhűtött tőkehúsrészeket és csomagolt húsokat, valamint távol-keleti exportra szánt fagyasztott húsárút állítanak majd elő.
Évente egymillió sertésnek a legszigorúbb élelmiszer-biztonsági és higiéniai elvárásoknak megfelelő vágását és feldolgozását tervezik. A beruházásból 5 milliárd forint húsipari technológiai fejlesztés, amelynek része a vágó-, csontozó- és csomagolási technológia, illetve az automata logisztikai rendszer.
A költségvetés további része a kiegészítő üzemrészek – köztük a szennyvíztisztító – létrehozásához volt szükséges – jegyezték meg. A létesítmény a tervek szerint fokozatosan éri el kapacitásának maximumát az év végéig.
A Bonafarm-csoporthoz „stratégiai megállapodással” kapcsolódó MCS Zrt. jogelődje a 2013 áprilisában alakult MCS Vágóhíd Kft. tulajdonosa a Ho-Me 2000 Kft. A cég 2016. végéig projektcégként a létesítmény építésével foglalkozott, egyéb ipari tevékenysége nem volt, így pozitív eredménye sem – jegyezte meg Sutka László. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rovaralapú élelmiszerek: miért nem váltják le a hagyományos húsokat?
Bár az utóbbi években a rovartenyésztést a hagyományos hústermelés környezetbarát…
Tovább olvasom >Tíz éven belül jelentősen nő az állati eredetű élelmiszerek globális fogyasztása
A FAO és az OECD friss jelentése szerint a világ…
Tovább olvasom >Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Első otthon kétlábúnak és négylábúnak is – a gazdik közül a fiatalok választják leginkább a kölyökállatokat
Augusztus második hetében a fiatalok nehézségeire és a hontalan állatok…
Tovább olvasom >Nyárzáró kedvezménnyel búcsúztatja a szezont a Rossmann
A Rossmann különleges kedvezménnyel zárja a nyarat: 2025. augusztus 11–17.…
Tovább olvasom >Egy ikon született a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációjával
A hetek óta tartó találgatások után végre lerántotta a leplet…
Tovább olvasom >