Februárban remekelt a cseh kiskereskedelem
Februárban éves szinten 7,4 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában. Januárban ez a mutató öt százalék volt.
Az idei februárban egy nappal több volt mint tavaly. A naptári hatásoktól megtisztított éves növekedés így 3,9 százalékos volt. Havi szinten a februári forgalom a januárihoz hasonlítva stagnált.
A koronavírus-járvány terjedése miatti aggodalom már február utolsó napjaiban befolyásolta a lakosságot, amely a megszokottnál nagyobb mértékben vásárolt tartós élelmiszereket és tisztálkodószereket – mutatott rá a statisztikai hivatal.
Februárban az élelmiszereladások éves összehasonlításban 5,3 százalékkal emelkedtek, az iparcikkeké pedig 10,5 százalékkal.
A leggyorsabb mértékben, 19,2 százalékkal, megint az internetes eladások növekedtek. Kétszámjegyű volt a forgalomnövekedés a gyógyszeripari és egészségügyi termékek, illetve kellékek, a háztartási eszközök és berendezések, valamint a számítógépes technika terén is. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az üzemanyag- és az élelmiszerárak alakulása mérsékelte az inflációt Csehországban
Két százalékra csökkent júniusban az éves infláció Csehországban a májusi…
Tovább olvasom >Májusban lassult a cseh kiskereskedelmi forgalom növekedése
Májusban immár hatodik hónapja nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban, a…
Tovább olvasom >Csehországban közösen fejleszt elektromosautó-töltő infrastruktúrát a Billa, a Penny és a Shell
Stratégiai partnerséget kötött a Billa, a Penny és a Shell…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >