Februárban mérséklődött az infláció Csehországban
Februárban 2,7 százalékra mérséklődött az éves infláció Csehországban a januári 2,8 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
A csökkenést elsősorban az üzemanyagok és az olaj árának esése befolyásolta – jegyezte meg a hivatal.
Egy hónap alatt februárban 0,2 százalékos volt az árak növekedése.
Tavaly februárhoz viszonyítva a termékek árai 1,4 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 4,7 százalékkal lettek magasabbak.
„Az árnövekedés a fogyasztói kosár minden szegmensében megnyilvánult, kivételt csak a lábbelik és a ruházat jelentett. Ebben a szegmensben immár ötödik hónapja folyamatos az árak esése„
– mondta Pavla Sedivá, a statisztikai hivatal szakigazgatója újságíróknak sajtótájékoztatón. A ruházati cikkek ára 1,2 százalékkal, a lábbeliké pedig több mint 5 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly februárban – mutatott rá az igazgató.
Az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára továbbra is emelkedik. A vaj most 41,6 százalékkal, a csokoládé és a csokoládés termékek ára pedig egyharmaddal magasabb, mint egy éve. A tej 12,3 százalékkal, a tojás pedig 18,6 százalékkal kerül többe.
Az alkoholos italok 3 százalékkal, a sör 0,6 százalékkal drágult, míg a bor 1,8 százalékkal olcsóbb. Mérsékelten drágult a dohányáru is. Néhány százalékkal emelkedtek a lakhatási költségek, az áram viszont 4,8 százalékkal, a gáz pedig 8 százalékkal lett olcsóbb.
Kapcsolódó cikkeink
Gyorsuló infláció Magyarországon: brutális élelmiszerdrágulás és kérdéses hatékonyságú intézkedések
2025 februárjában ismét gyorsult az infláció Magyarországon: a fogyasztói árak…
Tovább olvasom >Elemző az M1-en: ez az árképzés pofátlan a multik részéről
Az élelmiszerkereskedő cégek számára hatalmas extraprofitot jelentő élelmiszer-árképzést ésszerű keretek…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert az árrés-korlátozás komoly ellenőrzését ígéri
Megvédjük a családokat és a nyugdíjasokat, meg fogjuk akadályozni az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos Kereskedelmi Szövetség: az árrés nem profit!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az elmúlt…
Tovább olvasom >Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a kereskedők 10 százaléknál többet nem rakhatnak rá a beszerzési árra
Március közepétől a kormány 10 százalékban maximalizálja az árrést 30…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Miért drágulnak folyamatosan az élelmiszerek?
Az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet kapott az alapvető élelmiszerek –…
Tovább olvasom >