Februárban 8,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 08. 11:01

Februárban éves szintén 8,5 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) csütörtökön Prágában. A januári forgalomemelkedés 4,8 százalék volt.

Praga

A februári forgalomemelkedést befolyásolta, hogy a szökőév miatt több munkanap volt, mint máskor.

Elsősorban az internetes áruházak forgalma emelkedett gyorsan, de a korábbinál jobban fogytak az iparcikkek, az üzemanyagok és az élelmiszerek is. 2015 januárjától a kiskereskedelmi forgalomba a gépkocsieladást, valamint a szervizek forgalmát nem számítják be.

„Legutóbb 2008 júniusában volt ilyen mértékű a kiskereskedelmi forgalom növekedése” – jegyezte meg Pavel Sobísek, az UniCredit Bank fő gazdasági elemzője. „A háztartások bevételei folyamatosan nőnek míg az árak emelkedése mérsékelt” – mondta.

A tavaly februárral összevetve az idén februárban az iparcikkekből 9,6 százalékkal, az üzemanyagokból 8 százalékkal, az élelmiszerekből pedig 7,3 százalékkal fogyott el több.

Az internetes bevásárlás terjedése továbbra is töretlenül ível felfelé, és februárban éves szinten 19,7 százalékkal bővült. A lábbelik és a ruházat eladása 12,7 százalékkal nőtt.
A számítógépes és kommunikációs eszközök vásárlása februárban ismét gyengébb volt, éves szinten 0,8 százalékos a visszaesés.

Ami az autóipart illeti az új kocsik eladása és a szervizek forgalma éves szinten februárban 14,6 százalékkal emelkedett. (Kokes János, MTI)

Kapcsolódó cikkeink