Fazekas Sándor: meg kell tartani a magyar mezőgazdaság fejlődési ütemét
A magyar mezőgazdaság Európa leggyorsabban fejlődő mezőgazdasága, és az a cél, hogy ez a jövőben is így maradjon – mondta Fazekas Sándor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán kedden a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Agrárium-vidékfejlesztés helyzete című konferenciáján.
A földművelésügyi miniszter kiemelte, ehhez szükség van a pályázati támogatások minél hatékonyabb felhasználására, megfelelő hitelezési rendszerre, kutatási, tudományos és egyetemi háttérre.
Hozzátette, a magyar mezőgazdaságban generációváltás zajlik; egyre több helyen tűnnek fel olyan jól képzett szakemberek, akik már kiválóan használják a modern technológia kínálta lehetőségeket.
Fazekas Sándor a magyar mezőgazdaság lehetőségeit taglaló előadásában hangsúlyozta, ahhoz, hogy az ágazat minél több munkahelyet kínáljon, valamint egyre komolyabb bevételforrás legyen, komoly mértékben szükség van a gazdák szemléletváltására. Úgy fogalmazott, élelmiszergazdasági szemléletre kell áttérni, vagyis jóval eredményesebb tud lenni egy mezőgazdasági vállalkozás, amennyiben a megtermelt alapanyagot feldolgozva, termékként juttatja a piacra.
Fazekas Sándor kiemelte, szükséges a magyar élelmiszer presztízsének helyreállítása, mint mondta, ebben lát előrelépéseket, hiszen egyre több helyi termék, tájegységi sajátosság jelenik meg önálló arculattal a piacon. Szeretnék, ha a gazdák minél nagyobb szeletet hasítanának ki a magyar élelmiszerek piacából.
A miniszter utalt arra is, hogy amíg 2010-ben a falvakban gyakorlatilag nem volt munkalehetőség, ma a mezőgazdaságban munkaerőhiány tapasztalható, a minőségi termékek előállításához ugyanis több munkáskézre van szükség, szemben a tömegtermeléssel. Hozzátette, hogy a magyar élelmiszerek értékét növeli a GMO-mentesség, ami a piacokon is megmutatkozik.
Fontosnak nevezte a klímaváltozásra való felkészülést, amely során a víztakarékos és öntözéses művelési módokra való áttérést szorgalmazta.
Márton Péter, a Századvég Gazdakutató Zrt. kijelentette, hogy vidékfejlesztés alatt a vidék gazdaságának fejlesztését kell érteni, ugyanis nem azért szükséges támogatni a vidéket, mert gyenge és elmaradott, hanem éppen ellenkezőleg, azért, mert gazdag, és tele van lehetőségekkel. Hozzáfűzte, az agrárium kérdését szokás összekapcsolni a vidékfejlesztés problémakörével is. „Pénzt kell vinni vidékre, fejleszteni kell, csökkenteni kell a vidék elmaradottságát a városokkal szemben,” mondta Márton Péter.
Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, a konferenciának helyet adó Tállya a tokaji borvidék egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező települése. Kiemelte, mint ahogyan a településen, úgy egész Tokaj-Hegyalján is érezhetőek a változások azoknak a támogatásoknak köszönhetően, amelyeket a 2010-ben hivatalba lépett polgári kormány – felismerve a régió értékeit – kiemelt juttatásként adott a borvidéknek. Megemlítette, hogy Tállyán a legfrissebb pályázati lehetőségeknek köszönhetően 10-12 olyan beruházás indul el a közeljövőben, amelyek komoly változást hoznak az egykori mezőváros életében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >