Fazekas Sándor: kampány indul a magyar tejtermékek fogyasztásáért
A tejtermékek fogyasztására ösztönzött Fazekas Sándor hétfői váci sajtótájékoztatóján, a földművelésügyi miniszter azt mondta: kampányt indítanak, hogy több magyar tejterméket fogyasszanak a vásárlók.
A tárcavezető kiemelte: 420 millió forintos kerettel indítanak marketingkampányt, amelynek révén a kormány segítséget kíván nyújtani a hazai tejtermelőknek és -feldolgozóknak.
Erre azért is szükség van, mert az uniós tejpiacon komoly problémák alakultak ki, túlkínálat, túltermelés van, ami a gazdák megélhetését is veszélyezteti – magyarázta Fazekas Sándor.
Mint mondta, a kampány azt a célt is szolgálja, hogy a jó minőségű, kiváló magyar termékek ott legyenek a belföldi és a külföldi piacon. Remélhetőleg ez a kampány a korábbiakhoz hasonlóan sikeres lesz, és túl tudnak lépni a tejágazat jelenlegi nehéz helyzetén – közölte.
Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketingért felelős vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy július 13. és augusztus 13. között intenzív kampánnyal indítják a tejmarketing programot. Ennek az indító kampánynak a feladata, hogy egészséges táplálkozásra, tudatos vásárlásra ösztönözze a magyarokat, és arra, hogy keressék a termékeken azokat a jeleket, amelyek egyértelműen mutatják, hogy egészséges, minőségi, hazai termelőtől származó termékekről van szó, amelyeket nyugodt szívvel vásárolhatnak – magyarázta. Hozzátette: ennek révén a vásárlók a munkahelyek teremtéséhez, Magyarország sikeréhez járulhatnak hozzá.
Kifejtette: az úgynevezett tej-szív logó évek óta megtalálható a minőségi, hazai termelésű termékeken, az ovális alakban található országjelző kód pedig azt garantálja, hogy hazai termékről van szó.
Lipcsey György közölte: a kampányban egyebek mellett óriásplakátok, online és nyomtatásban megjelenő hirdetések, reklámspotok által ösztönzik a fogyasztókat a magyar tejtermékek vásárlására, továbbá kiskereskedelmi áruházláncok összesen 36 üzletében kóstoltatásokat és termékbemutatókat szerveznek.
Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke elmondta: a tejkvóta-szabályozás az EU-ban áprilisban megszűnt, ami komoly kihívást jelent a hazai tejágazatnak, hiszen az ország uniós csatlakozását követő években a magyar tejtermelők a különlegesen jó minőségű tejet kivitték külföldi feldolgozásra, így a hazai ipar a technológiákat tekintve nem fejlődött, nem tudtak beruházásokat végrehajtani. Most az a cél, hogy itthon maradjon a tej, a hazai ipart fejlesszék és a magyar fogyasztókat megbízható minőségű termékekkel lássák el – magyarázta. Hozzáfűzte: Magyarországon szigorúan ellenőrzik a termelőket és a feldolgozókat, ami biztonságos fogyasztást garantál a vásárlóknak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nők étterme
Különleges kampánnyal hívja fel a figyelmet a női vállalkozók szerepére…
Tovább olvasom >ROSSMANN: Nincs tragédia, megoldjuk! – új image kampány indult 2025 tavaszán
A ROSSMANN, Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő drogéria-parfüméria lánca, 2025-ben újabb…
Tovább olvasom >Itt a bejelentés: a tejtermékeket és a tojáspiacot is vizsgálja a GVH
Gyorsított ágazati vizsgálatokat indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tej…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >