Fazekas: nőtt a magyar termékek aránya a hazai piacon
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a magyar élelmiszerek iráni kereslet a hazai boltokban, 2010-ben 75 százalék volt a magyar termékek aránya a piacon, ez mostanra 80 százalékra nőtt – mondta a földművelésügyi miniszter.
Fazekas Sándor az M1 Ma reggel című műsorában kifejtette: a keresletet támogatja, hogy mintegy 3000-3500 védjeggyel ellátott magyar termék van, reklámozzák a hazai élelmiszereket, több kampányt is indítottak például a kézműves és a minőségi élelmiszerek, a hungarikumok bemutatására. A piac visszaigazolja ezt a munkát. Kifejtette, hogy az ágazatok eredményei is növekedést mutatnak, valamint nőtt a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban foglalkoztatottak száma.
Megemlítette, hogy az emberek a forintosítás és a rezsicsökkentés miatt felszabaduló pénzük jelentős részét élelmiszervásárlásra költik, és keresik a magyar termékeket. Fontosnak nevezte a magyar termékekről szóló jogszabályok megalkotását is, amelyek elkülönítik a különböző termékeket és ezáltal segítik az eligazodást, hogy a magyar termékeket a vevők megtalálják a polcokon.
A miniszter kifejtette, hogy néhány terméknél nagy az import aránya, például a sajtoknál, joghurtoknál, sertésnél, bizonyos zöldségeknél, itt van még sok teendőjük. Hozzátette ugyanakkor, hogy eközben azonban nőtt az export is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az amerikai vásárlók 8%-kal nagyobb élelmiszer-kiadásra számítanak idén nyáron
A KPMG friss felmérése szerint a fogyasztók úgy látják, átlagosan…
Tovább olvasom >Magyar termékek ára Dániában: meglepő különbségek a hazai és külföldi árak között
Az élelmiszerárak itthon továbbra is meredeken emelkednek, így egyre nagyobb…
Tovább olvasom >Fazekas Sándor: Mindenmentes helyett természetest!
Mindenmentes helyett természetest! címmel jelent meg Fazekas Sándor országgyűlési képviselő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >