Az amerikai vásárlók 8%-kal nagyobb élelmiszer-kiadásra számítanak idén nyáron
A KPMG friss felmérése szerint a fogyasztók úgy látják, átlagosan 8%-kal többet fognak élelmiszervásárlásra fordítani idén nyáron, mint egy évvel korábban.
A kutatásban résztvevők közel 70%-a – az összes többi termékkategóriánál nagyobb arány – szerint elsősorban az importvámok okozzák az élelmiszerárak várható emelkedését – írja a Grocery Dive a KPMG kutatását idézve.
A fogyasztók vásárlási szokásai nagyrészt változatlanok maradtak 2024-hez képest, noha az infláció és a megélhetési költségek emelkedése továbbra is komolyan aggasztja őket. A felmérésben szereplők 71%-a recessziót vár a következő 12 hónapban, 60%-uk pedig már elkezdte visszafogni a kiadásait.
A válaszadók 27%-a véli úgy, hogy idén nyáron több élelmiszert fog vásárolni, míg 60% a tavalyihoz hasonló mértékkel számol. A költségtudatosság jegyében a megkérdezettek 69%-a gyakrabban étkezik otthon étterem helyett, és több mint egyharmaduk már kénytelen volt visszafogni az élelmiszervásárlást, illetve nehezen tudta előteremteni a rávalót.
Az áremelkedés mellett az éttermi fogyasztás visszaesése is hozzájárul a háztartási élelmiszerkiadások növekedéséhez: a válaszadók 28%-a emiatt számít magasabb költésre. A vásárlási preferenciák szerint a többség nagy alapterületű, széles kínálatot tartó kereskedőknél szerzi be az élelmiszert, 20% választ országos vagy regionális láncokat, 14% pedig helyi boltokat részesít előnyben.
A kutatás kitért az étkezési szokásokra is: leggyakrabban reggelit készítenek otthon a fogyasztók, ezt követi a vacsora és az ebéd. Emellett a megkérdezettek fele jelezte, hogy mérsékelten vagy jelentősen nagyobb hangsúlyt fektet most az egészséges táplálkozásra, 36% pedig azért kezdett el inkább otthon étkezni, mert így nagyobb befolyása van arra, hogy milyen élelmiszert fogyaszt el.
Kapcsolódó cikkeink
Többségi részesedést szerzett a Danone a növényi alapú Kate Farmsban
Bejelentette a francia Danone, hogy többségi részesedést vásárol az amerikai…
Tovább olvasom >Földimogyorós Nutellával ad lendületet a növekedésnek a Ferrero az amerikai piacon
Az Egyesült Államokban jövő tavasszal dobja piacra a Ferrero első…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Évszázados kaland életre keltve – 20. évfordulóját ünnepli idén az Unicum Ház
20 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az Unicum Ház, amely…
Tovább olvasom >Százezrével vásároljuk a speciális élelmiszereket
Intelligens keresőt vezet be a Kifli.hu a speciális étrendet követők…
Tovább olvasom >30 kategóriában ezer háztartási termékre lesz érvényes az árréscsökkentés
Harminc kategóriában mintegy ezer háztartási termékre lesz érvényes az árréscsökkentés…
Tovább olvasom >