Fazekas a zöldgazdaság mellett

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 20. 11:32

A zöldgazdaság megvalósítására kell fordítani mindazt a tudást és tapasztalatot, ami a mezőgazdaság hosszútávon fenntartható működtetése kapcsán eddig felhalmozódott – mondta Fazekas Sándor agrárminiszter az OECD harmadik környezetpolitika értékelési folyamatának elindításáról rendezett konferenciát megelőző egyeztetésen a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdai tájékoztatása szerint.

buza2

A szaktárca közleményében ismertette, hogy a földművelésügyi miniszter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) környezetvédelmi igazgatójával, Simon Uptonnal és a vizsgálati folyamat koordinátorával Eugene Mazurt-tal tárgyalt.
Fazekas Sándor az egyeztetésen hangsúlyozta: megfelelő környezetpolitikával javítható a környezet állapota, az emberek egészsége, növelhető a gazdasági teljesítmény, segíthető a technológiai innováció és új munkahelyek is teremthetők.
Kiemelte: a gazdaság „zöldítése”, fenntarthatóbbá tétele elengedhetetlen a természeti tőke megőrzéséhez, hiszen a vízkészletek és a művelhető termőföldek végesek.
Az egyeztetést követően Magyarország OECD csatlakozásának 20. évfordulóján, a Földművelésügyi és a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett konferencián, a környezetpolitikai tervezésről, a jogszabályi környezetről és a környezetvédelmi intézményrendszerről egyeztettek a szakértők.
Magyarországot az OECD környezetpolitikai teljesítményvizsgálatában kétszer (1999-2000-ben, majd 2007-2008-ban) már értékelték, a harmadik vizsgálat idén év végén indul és 2017-ben zárul, két kiemelt területet (a biodiverzitást és a fenntartható hulladék és anyaggazdálkodást) elemezve. Az eredményeket bemutató kiadvány 2018 nyarán jelenhet meg. A hazai döntéshozók munkáját is segítő dokumentumban az OECD jelzi majd, hogy hol lát lehetőséget további fejlődésre.
A legfejlettebb gazdasággal rendelkező országokat tömörítő OECD fő feladata, hogy a tagországok kormányait szakpolitikáik kidolgozásában segítse. Az OECD Környezetvédelmi Igazgatósága 1990-ben kezdte környezetpolitikai teljesítményvizsgálatait, amiben az országokat azonos módszertan mentén, szakértők értékelik.(MTI)

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink