Biztonsággal fogyaszthatók a hazai Farm Tojás termékei – 30 éves a Farm Tojás Kft.

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 10. 05. 10:07

Idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Farm Tojás Kft. Az egykori kisvállalkozás az eltelt időszak alatt a hazai étkezésitojás-termelés és -forgalmazás egyik vezető szereplőjévé nőtte ki magát. Az utóbbi hetekben azonban, ha a tojás szóba kerül, sajnos az emberek nagy részének a Hollandiából begyűrűző Fipronil-botrány jut eszébe – mondja a cégtulajdonos, dr. Kertész Tamás. Néhány mondatot ezért célszerű beszélni erről.

Fipronil-tartalmú szereket hobbiállatok esetében használják legfőképpen bolha és más élősködők irtására. Gazdasági haszonállatokban azonban nem engedélyezett az alkalmazása, mert azok húsába, májába és tojásába bekerülhet, elfogyasztásukkal így az emberi szervezetbe is.

Magyarországon csak néhány termelőnél találtak szennyezett tojásokat, ezeket azonnal kivonták a forgalomból. A legtöbb hazai termelő önkéntesen vállalta, sőt kérte a hatósági vizsgálatokat saját telepein, hogy bebizonyosodjon a telepek mentessége a tiltott szertől.

A Farm Tojás Csoport telepein sem használnak ilyen szereket. Az önkéntes vizsgálatok és mintavételek itt is megtörténtek minden egyes tojóházban. Az istállókba egy nagyon szigorú takarítási és fertőtlenítési program végrehajtását követően telepítik be a fiatal tyúkokat, ezt követően csak takarmányt, ivóvizet és vitaminokat kapnak az állatok. A tojásokat mind a hatóság, mind a cég folyamatosan ellenőrzi, mintázza.

A saját telepeken kívül termelő partnerektől is érkezik tojás a Farm Tojás Kft. csomagoló központjába, ugyanis a cégcsoport integrátori szerepet is betölt a hazai piacon. A partnerek mindannyian nyilatkozatban garantálták, hogy nem használtak Fipronil-tartalmú szereket. Ők nagyobb részben hazai, kisebb részben más EU-tagországokban lévő termelők.

Import vagy hazai?

– Itt el is érkeztünk egy olyan kérdéshez, ami mindig vitákat kavar a hazai termelők között – mondja dr. Kertész Tamás. Célszerű ezért tisztába tenni ezt a nem mindig megfelelően értelmezett és kezelt témát. Mivel az ország nem termel elegendő étkezési tojást, csak megközelítőleg 65%-ban tudja ellátni a hazai igényeket, a hiányzó 35%-ot más EU-tagországokból kell importálni. Ráadásul a probléma súlyosabb, ha azt nézzük, hogy ez a 65%-os önellátottsági szint nem is növekszik, sőt inkább csökken.


dr. Kertész Tamás
cégtulajdonos
Farm Tojás

– Nagyon fontos feladatunk, hogy a termelőkkel és nagy hazai forgalmazókkal közösen visszaállítsuk a tojás becsületét és megvalósítsuk a valóságban is működő érdekképviseletet – hangsúlyozza a Farm Tojás tulajdonosa. – Kiemelt kérdésként kell kezelni a tojás árának stabilizálását, illetve a tojástermelés jövedelmezőségének javítását, ugyanis, ha ezt nem tudjuk megoldani, akkor az ágazat tovább erodálódik, és egyre kevesebb hazai tojás lesz a polcokon. Ehhez összefogásra és a közös érdekek mentén történő gondolkodásra van szükség. Főleg azért lenne sürgető ez, mert végre növekedésnek indult a hazai tojásfogyasztás.

Különösen egészséges tojások

A tojás mint élelmiszer létfontosságú, ugyanis olyan kedvező az összetétele mind a zsírok, mind az aminosavak és vitaminok vonatkozásában, hogy nélkülözhetetlenek az emberi szervezet számára. Farm Tojás márkanév alatt olyan prémium termékek is forgalomban vannak a nagy áruházak polcain, melyek funkcionális termékként egyes hasznos összetevőkből lényegesen nagyobb mennyiséget tartalmaznak, mint egy átlagos tyúktojás. Ezek fogyasztása különösen egészséges. Ilyen például az E-vitaminos tojás, mely E-vitaminban és szelénben gazdag, az Omega-tojás, mely omega3 zsírsavakban gazdag és a GMO-mentes tojás, mely előállítása során a tyúkok csak GMO-mentes takarmányt fogyasztanak. A Bio-tojás a legfelsőbb kategória, ahol az etetett takarmányok összes alapanyaga biotermelésből származik, és a termelés során sem használnak semmilyen vegyszert, gyógyszert.

– A mélyalmos tojásról külön kell beszélni, ugyanis Európa sok országában már csak állatbarát termelésből származó tojásokat lehet értékesíteni. Nálunk is ebbe az irányba mozdul el a kereslet, ugyanis egyre nagyobb mennyiségben igényelnek állatbarát tojásokat partnereink.Várhatóan a jövőben ez a tendencia erősödni fog, ezért cégünk is ebbe az irányba tervezi fejlesztéseit – mondja dr. Kertész Tamás.

A cégcsoport most ünnepli 30. születésnapját partnereivel és munkatársaival, és bízik abban, hogy a következő 30 évben is része lehet a magyar fogyasztók ellátásában kiváló minőségű étkezési tojásokkal. (x)

 

Kapcsolódó cikkeink