FAO: több mint tízéves csúcson az élelmiszerárak
Folytatódott a drágulás az élelmiszer-alapanyagok nemzetközi piacán, miután az elmúlt hónapban a gabonafélék és a tejtermékek iránt erős volt a kereslet – közli az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) jelentését a portfolio.hu.

FAO: tovább emelkedett az élelmiszerárak indexe, a novemberi drágulást a tejtermékek vezetik
A FAO élelmiszerár indexe 1,2%-kal emelkedett október óta és ezzel új, több mint 10 éves csúcsot döntött. A mutató, ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi, 27,3%-kal volt magasabban az egy évvel ezelőtti szintjéhez képest.
A FAO tejtermék árindexe vezette a novemberi drágulást 3,4%-os növekedésével. A vaj és tejpor iránt továbbra is erős az importkereslet, ahogy a legnagyobb vásárlók bebiztosítani igyekeznek magukat a piac szűkülését várva.
A gabonafélék árindexe 3,1%-kal drágult 23,2%-kal túlszárnyalva az egy évvel korábbi értékét. Ezen belül is mérsékelten nőtt a kukorica exportára, a rizsé stabil maradt, ám a gabona a 2011 tavasza óta mért legmagasabb szintjét érte el. A növekedés tükrözte az erős keresletet és a szűk kínálatot, főként a magas minőségű búzánál, továbbá az aggodalmakat a kéretlen ausztrál esőzések és az oroszországi exportszabályozás esetleges változásai miatt.
A cukorárak 1,4%-kal emelkedtek novemberben, így a mutató 40%-os éves növekedést ért el. A drágulás fő oka a magas etanol árak, amin kicsit tompított a bőséges utánpótlás Indiából és a cukorexport jó kilátásai Thaiföldről.
Októberi rekordja után a növényi olajok árindexe 0,3%-kal csökkent a szója- és repceolaj, illetve a nyersolaj alacsonyabb ára okán. A nemzetközi piacokon a pálmaolaj ára stabil maradt.
Az elmúlt hónapokhoz hasonlóan, a FAO által nyomon követett húsfélék árindexe tovább csökkent (-0,9%). Befolyásolta a helyzetet Kína mérsékel kereslete a sertéshús iránt, míg a birkahús ára erősen zuhant Ausztrália nagy exportkészletei miatt. A marha- és baromfihús ára jórészt változatlan maradt. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Stratégiai cél, hogy Magyarország a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a belföldi burgonyatermesztés megerősítését,…
Tovább olvasom >Stratégiai cél, hogy hazánk a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon
Az Agrárminisztérium kiemelten fontosnak tartja a hazai burgonyatermesztés megerősítését, a…
Tovább olvasom >Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >További cikkeink
A száj- és körömfájás járványnak lassan vége, de a gazdasági hatásaira megoldást kell találni
Idén márciusban ütötte fel fejét hazánkban a párosujjú patásokat érintő…
Tovább olvasom >Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >