FAO: Nem drágult a nemzetközi élelmiszerkosár
Összességében stabilak maradtak a nemzetközi élelmiszerárak szeptemberben, miután az alacsonyabb cukorárak ellensúlyozták a növényi olajok és húsfélék árát.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által figyelemmel követett alapvető élelmiszer-alapanyagok árindexe gyakorlatilag nem változott augusztus óta, bár így is 3,3%-kal magasabban van tavaly szeptemberhez képest.
A gabonafélék átlagára kiegyensúlyozott maradt az emelkedő búza- és csökkenő kukoricaárak mellett. A rizs ára mérsékelten csökkent a visszafogott kereslet és szakpolitikai bizonytalanságok miatt a Fülöp-szigeteken és Nigériában.
A növényiolaj-árak 1,4%-kal növekedtek, elérve az elmúlt egy éve legmagasabb értékét. A változás hátterében több tényező áll, mint például Kína és India stabil kereslete a pálmaolaj iránt, a repceolaj magas jegyzése az Európai Unió biodízel igénye miatt. A szója- és napraforgóolaj ára csökkent.
A cukor ára közel 4%-ot esett augusztus óta a bőséges készletekről és kínálatról szóló várakozások és a megcsappant brazil kereslet tükrében.
A tejtermékek ára 0,6%-ot csökkent, miután a tejpor árnövekedését ellensúlyozta a sajt és vaj árának bezuhanása.
A FAO húsár-indexe 0,8%-kal erősödött a kínai importigény miatt. A sertéshús ára az országban, a világ legnagyobb piacán, tartotta magas augusztusi értékét, miközben az európai kibocsátás bővülése épp ellenkező hatással bírt.
Frissített gabona-előrejelzés
A legújabb FAO Gabonakészletek- és igények gyorsjelentése alapján a nemzetközi gabonatermelés 2019-ben eléri a 2 706 millió tonnát, 2%-kal meghaladva a tavalyi értéket.
A korábbi becslések ennél magasabbak voltak, ám az ausztrál búzakibocsátás a száraz időjárás, továbbá Kína, India, Fülöp-szigetek és az Egyesült Államok alacsonyabb rizstermelése miatt módosítani kellett ezen. Mindeközben a szemesterményekre vonatkozó előrejelzést megemelték a várhatóan jobb árpa- és kukoricatermelés miatt.
A világ mintegy 2 714 millió tonna gabonát használ fel ebben a szezonban – valamelyest kevesebbet az előzetesen vártnál, ám még így is rekord mennyiségben. A világ gabonakészlete 2%-kal lesz alacsonyabban a nyitókészlethez képest.
Kapcsolódó cikkeink
Kismértékben emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe júniusban a hús, tejtermékek és növényi olajok drágulása miatt
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok…
Tovább olvasom >Fiatalok az agrár-élelmezési szektorban a FAO kutatása szerint
„A fiatalok helyzete az agrár-élelmezési rendszerekben” címmel tette közzé ma az…
Tovább olvasom >Biotechnológia és vízgazdálkodási mérnöki szakon végeztek az idei FAO ösztöndíjasok
Ez a sokszínű közösség nemcsak a mezőgazdasági oktatás globális jelenlétének…
Tovább olvasom >További cikkeink
Idén is kizárólag magyar görögdinnye a PENNY-ben
Július 7-től ismét kizárólag magyar termelőktől származó, friss szabadföldi görögdinnye…
Tovább olvasom >A Helia-D-vel forgatott Zséda
Barátnők, nevetés, egy nyári délután – Zséda eddig nem látott…
Tovább olvasom >Az egészségre veszélyes potencianövelőket talált a fogyasztóvédelem a piacon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az elmúlt hónap…
Tovább olvasom >