FAO: júliusban is csökkentek a világpiaci élelmiszerárak
Júliusban is csökkentek a világpiaci élelmiszerárak, főleg egyes gabonafélék és tejtermékek árának mérséklődésére.

Öt hónap emelkedés után júniusban váltottak csökkenésre az élelmiszerárak, júliusban az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex 1,1 százalékkal, 170,9 pontra csökkent a júniusi 172,9 pontról. Tavaly júliusban 167,1 ponton állt a mutató.
A FAO élelmiszerár-indexe egy kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemes termények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.
Júliusban drágultak a húsfélék és a növényi olajok, míg a tejtermékek, a gabonafélék és a cukor ára csökkent.
A tejtermékek árindexe havi szinten 2,8 százalékkal, 193,5 pontra süllyedt, és éves összevetésben is 2,8 százalékkal alacsonyabb. A nyomott kereslet miatt főleg a vaj, a sajtok és a zsíros tejpor ára esett.
A gabona árindex 2,7 százalékkal, 168,6 pontra csökkent, de így is több mint 4,1 százalékkal haladja meg a tavaly júliusi 161,9 pontot. Júliusban a búza- és a kukoricaárak estek. A búza esetében a nagy exportkínálat nyomta lefelé az árat, valamint azok a várakozások, hogy idén globálisan rekordtermés várható. A kukorica világpiacán is a túlkínálat miatt esett az ár, különösen a brazil és argentin exportlehetőségek nőttek.
A cukorárindex 0,6 százalékkal, 182,3 pontra süllyedt, de tavaly júliusban még csak 166,3 ponton állt. A júliusi csökkenés hátterében az áll, hogy nagyobb cukornádhozamokat várnak a világ legnagyobb cukortermelő országában, Indiában. Fékezte a csökkenést a brazil reál dollárhoz viszonyított erősödése, ami visszavetette Brazília exportját.
A húsfélék viszont immár a hatodik egymást követő hónapban drágultak: a húsárindex 0,6 százalékkal, 176,2 pontra emelkedett, míg egy évvel korábban 165,2 ponton állt. Az árakat a birka- és a marhahús iránti erős ázsiai kereslet hajtotta. A sertéshús ára kissé csökkent az amerikai és a brazil exportkínálat erősödésére.
A növényi olaj- és zsírfélék árindexe 0,8 százalékkal, 126,5 pontra nőtt júliusban, és jóval alacsonyabb az egy évvel korábbi 141,9 pontnál. A szója- és a napraforgóolaj drágulása több mint ellensúlyozta a pálmaolaj árának csökkenését.
A FAO júliusban gyakorlatilag nem változtatott idei globális gabonatermelési előrejelzésén, 2685,4 millió tonnára várja. Ez 1,2 százalékos növekedés az előző év termeléséhez képest. A világ teljes gabonafogyasztását a 2019/20-as szezonban 2708,2 millió tonnára becsülik a szakértők. A raktárkészletek négyéves mélypontra, 828,1 millió tonnára csökkenhetnek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A FAO üdvözli az ENSZ határozatot a kávé nemzetközi napjáról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EU-s kompromisszum: maradhat a „vegán burger”, de „vegán steak” és „vegán bacon” nem jöhet a címkékre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Öt hónap után februárban ismét emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megkezdte idei munkáját a NAK Mentes Munkacsoport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mi kerül a tányérunkra? Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb hat évre Rigó Csaba Balázst nevezték ki a GVH elnökének
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


