Drágultak júliusban az élelmiszerek – állapította meg a FAO
Július volt a harmadik egymást követő hónap, amikor a globális élelmiszerárak emelkedtek, főképp a gabonafélék, cukor és tejtermékek magasabb jegyzése okán, állapította meg az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
A FAO élelmiszerár-index, hónapról hónapra nyomon követve a nemzetközileg legfontosabb öt élelmiszer-termékcsoport azok kereskedelmi értékével súlyozott árváltozását, 2015 januárja óta nem volt ilyen magasan: 2,3 %-kal haladja meg a júniusi és 10 %-kal a tavaly ilyenkori értékét.
Május óta töretlen az emelkedés a FAO gabonaár indexében, amely 5 %-kal nőtt júliusban. A búza különösen magas áron cserélt gazdát a nemzetközi piacokon, mivel a forró és száraz időjárás keresztbe tett a tavaszi vetésnek az észak-amerikai kontinensen. A rizsnél szezonális hiány idézte ugyanezt elő. Közben a kukorica ára stabil maradt.
A másik éllovas a cukor volt, a szintén 5 %-os áremelkedésével – amire idén még nem volt példa. Szakértők a brazil reál felértékelődésével magyarázzák a trendfordulást. Azonban még így is nagyon alacsonyan, tavalyhoz képest 26 %-kal van lejjebb a cukor ára.
Több mint 3 %-ot erősödött a tejtermékek ára, a vaj, sajtok és a teljes tejpor drágulása miatt. A szűkös exportkészletek miatt a vaj ára nagyot ugrott, ezt a mozgást a többi tejtermék nem követte.
A FAO által mért növényiolaj-árak 1 %-kal csökkentek és ezzel az elmúlt egy év legalacsonyabb szintjén zártak júliusban. A pálmaolaj termelési kilátásai jónak mondhatók Délkelet-Ázsiában, közben a kereslet globálisan nem kiugró.
A húsár-index nem változott érdemben, mivel a birkahús áremelkedését ellensúlyozta a marha-, sertés- és szárnyas hús árának csökkenése.
Kapcsolódó cikkeink
FAO: rekordszintű lehet a világ idei gabonatermése
Rekordszintű, 2,854 milliárd tonna lehet a világ gabonatermése az idén…
Tovább olvasom >A FAO élelmiszerár indexe stabil maradt júniusban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint…
Tovább olvasom >Újabb ösztöndíjas hallgatók fejezték be magyarországi agrártanulmányaikat
Elbúcsúztatták Magyarország és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO)…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette az Estée Lauder a DECIEM-et
Lezárult a The Ordinary márkájáról ismert kanadai multibrand cég, a…
Tovább olvasom >A romániai városok meghódítására tör a lengyel Żabka
A Żabka romániai leányvállalata, a Froo az év végéig kétszáz…
Tovább olvasom >Pékáru-stratégiájával nyerhet a Lidl az Egyesült Királyságban
Kritika érte a brit szupermarketeket pékáru részlegeik állítólagosan félrevezető marketingje…
Tovább olvasom >