FAO: 21 nagyvállalat csatlakozott az Élelmezési világnap adománykonvojhoz
Élelmiszer-adományokkal teli gépjárművek sora haladt át Budapest történelmi belvárosán ma délelőtt az Élelmezési világnap alkalmából. A FAO és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett akció az élelmiszerrel való pazarló bánásmódra és a táplálkozási problémák kettős terhére hívja fel a figyelmet.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Élelmiszerbank közös adománykonvoja 13 éves múltra tekint vissza – arra a emlékeztetve bennünket évről évre, hogy a nagymértékű élelmiszerpazarlás mellett az éhezők száma nem csökken.
A konvoj által szállított 30 tonna élelmiszer – 21 magyar és nemzetközi cég adománya – nélkülöző családokon segít majd.
A FAO adatai szerint a Földünkön megtermelt élelmiszer elegendő lenne mindenki számára, mégis jelenleg 820 millióan – vagyis minden kilencedik ember – tartósan éhezik.
Emellett a világszerte előállított élelmiszer egyharmada kárba vész.
Az élelmiszerpazarlás globális költsége évente mintegy 2,6 billió dollárt tesz ki, beleértve a környezeti és társadalmi költségeket is.
Az élelmiszer-konvoj érkezését a Hősök terére a FAO, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) magas rangú képviselőinek sajtótájékoztatója előzte meg.
Az éhezés elleni küzdelemben új kihívásokkal kell szembenézni. Egy pozitív időszakot követően ismét terjed a krónikus éhezés és az alultápláltság, visszavetve több évtized munkáját”
– mondta Vladimir Rakhmanin, a FAO főigazgató-helyettese és Európáért és Közép-Ázsiáért felelős regionális képviselője.
Az idei Élelmezési világnap konvoj célja, hogy az embereket inspirálja a változásra ‒ hangsúlyozta. „Tetteink alakítják a jövőt, sugallja az Élelmezési világnap idei fő üzenete. Itt az ideje, hogy megújítsuk elköteleződésünket a fenntartható, éhezés- és táplálkozási problémáktól mentes jövő iránt” – tette hozzá Rakhmanin.
Ahogy Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke kiemelte, mindenkinek megvan a maga szerepe a folyamatban.
„Az Élelmiszerbank nagyon fontosnak tartja az Élelmezési világnap kapcsán hangsúlyozni, hogy mindenki tehet a pazarlás ellen, legyen az nagyvállalat, magánszemély, civil szervezet vagy hatóság” – mondta.
„A fogyasztók számára felvilágosító kampányokat, szemléletformó akciókat szervezünk, a kapcsolódó szabályozó hatóságokkal szoros munkában dolgozunk együtt a megoldáson. Erről szól ez a nap is, hogy megmutassuk, a kormányzat, a FAO, az élelmiszeripari, kereskedelmi cégek és az Élelmiszerbank összefogva tudnak változást hozni” – tette hozzá.
Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) elnöke arról a hazai célkitűzésről beszélt, hogy a vidéken élők életkörülményeit a helyi termelés és értékesítés támogatásával javítsák. „Arra törekszünk, hogy a vidéki kistermelőknek és családi gazdálkodóknak olyan kedvező környezetet teremtsünk, amelyben hozzájutnak a szükséges erőforrásokhoz és piacokhoz, így képesek megfelelő életszínvonalat biztosítani saját maguk számára” – mondta.
Az adománykonvojban részt vevő cégek:
AccorHotels Magyarország, Aldi Magyarország Élelmiszer Bt., AmRest Kft. – KFC, Auchan Magyarország Kft., Bonafarm Zrt., Budapesti Nagybani Piac Zrt., Coca-Cola HBC Magyarország Kft., Detki Keksz Kft., Gyermelyi Zrt., Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., Kedvenc Kereskedőház Zrt., Kometa 99 Zrt., METRO Kereskedelmi Kft., Nestlé Hungária Kft., Nutricia Early Life Nutrition, Peck-Snack Kft., Penny Market Kft., Rauch Hungária Kft., Soós Tészta Kft., Tesco-Global Áruházak Zrt., Univer Product Zrt.
Kapcsolódó cikkeink
Kedvező tapasztalatokkal zárult a nyári Nébih-ellenőrzések első szakasza
Kedvező tapasztalatokkal zárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A…
Tovább olvasom >Megérkeztek a nyári ellenőrzések első szakaszának eredményei
Lezárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági…
Tovább olvasom >Paradicsom, a sokoldalú alapanyag – tartósítsuk biztonságosan a Nébih ajánlásával
A paradicsomot a gasztronómia egyik legnépszerűbb és legsokoldalúbb alapanyagaként tartják…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál 2025 – Három nap a bor, a pezsgő és a kultúra jegyében
Szeptember 5–7. között immár 35. alkalommal várja látogatóit a Budafoki…
Tovább olvasom >Idén is megfizethető áron kaphatók a legnépszerűbb termékek a Szent István Napon
2025-ben is gazdag étel- és italkínálat fogadja az érdeklődőket a…
Tovább olvasom >