Fanta Trendriport sorozat a magyar tinédzserekről

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 07. 08. 00:00

A magyar fiatalok szokásait, értékrendjét vizsgáló tanulmánysorozat első része a digitális technológiák, a digitális kultúra és a tinédzserek viszonyát vizsgálta.A riportból kiderült, hogy
a magyar tinik semmiben sem maradnak el nyugat-európai
társaiktól, legalábbis ami az internetezést
illeti. A 14-17 év közötti magyar fiatalok 94
százaléka használja az internetet, de ez nem azt
jelenti, hogy a tinik magányosak lennének. A Fanta
Trendriport szerint a 14-19 éves korosztálynak
mindösszesen 4 százaléka mondta azt, hogy a
világháló használata miatt kevesebbet
érintkezik a barátaival. Az új technológiák
éppenhogy abban is segítik őket, hogy intenzívebb
társas életet éljenek, mint a korábbi
generációk.

A sorozat második része
szemügyre vette a fiatalok kapcsolatát a divattal és
a legújabb öltözködési trendekkel,
foglalkozott a zenehallgatás, illetve a zenélés,
zenekészítés szerepével a tinik életében,
valamint röviden kitekintett a nyári (zenei)
fesztiválokra is. A Fanta Trendriportot 2008. július
1-én publikálták, amelyből egyebek mellett az
is kiderült, hogy minden második tini hétköznaponként
több mint 3 órát tölt zenehallgatással,
és többségük (64%) legalább havonta
egyszer vásárol magának új ruhát.

A tanulmány folytatását,
a harmadik részt szeptemberre tervezi a cég, amelyben
várhatóan a fiatalok szabadidős tevékenységeit,
hobbijait térképezik fel, nagyobb hangsúlyt
fektetve a sport szerepére, s kitérve a tinik üdülési,
utazási szokásaira is.

„A tinédzserek kommunikációs
szempontból nagyon nehezen megfogható korcsoport. Ez az
a generáció, amelynek a szokásai leginkább
változtak az utóbbi évtizedekben, ráadásul
mi, felnőttek hajlamosak vagyunk egyszerűen a mi világunkba
„szorítani”, és kizárólag felnőtt
szemmel nézni őket – magyarázza Szabó Ibolya
a Coca-Cola Magyarország közkapcsolati és
kommunikációs vezetője. „Ezért is gondoltuk,
– hogy a Fanta Játssz még! kampány elindulásával
párhuzamosan útnak indítunk egy riportsorozatot,
amely segít a tinik megismerésében,
megértésében.”


Kapcsolódó cikkeink