Falusi majális és pálinkatúra a Sóstói Múzeumfaluban

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 26. 11:00

Május 1-jén falusi majálissal és anyák napi programokkal is készülnek a Sóstói Múzeumfaluban, ahol a hagyományos májusfaállítás mellett egy különleges gyermekkocsi-kiállítás, pálinkatúra, valamint Parno Graszt-koncert is várja a látogatókat.

palinka

Ulrich Attila, a skanzent fenntartó szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzatának alpolgármestere a májusi programokat beharangozó keddi nyíregyházi sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a rendezvényekkel a népi hagyományok ápolását kívánják erősíteni, a régi korok szokásait mutatják majd be a résztvevőknek.

Májusban pünkösdi királyválasztásra, gyermeknapi rendezvényre és a múzeumi világnaphoz kapcsolódó eseményre is várják a közönséget a sóstói skanzenben.

Szabó Sarolta, a múzeumfalu igazgatója a május 1-jei programokról szólva elmondta, hogy a Kicsi kocsi – gyermekkocsi című kiállításon egy egykori helyi kárpitos műhelyének padlásán rejtőző babahordó eszközöket mutatják be, amelyeket annak idején a mester már nem tudott befejezni, értékesíteni. A nem mindennapi, félbehagyott tárgyak hetven év múltán kerültek a múzeumfalu restaurátorainak kezébe és keltek új életre. Most olyan formában lesznek láthatók, ahogy alkotójuk annak idején megálmodta őket.

A majálison délelőtt és délután egy-egy különleges pálinkatúrát is tartanak. A tarpai portán lesz tárlatvezetés, amelyen számos érdekességet árulnak el a szabolcs-szatmár-beregi pálinkafőzés történetéből. A résztvevők meg is kóstolhatják a híres tarpai pálinkákat, amelyekhez a magyar-ukrán határ menti község kemencében sült finomságokat is feltálalnak. A látogatókat a településről érkező Figemadár Citerazenekar szórakoztatja majd.

A hagyományos májusfaállításon, a múzeumfalu jánkmajtisi portáján a Margaréta és a Kismargaréta Táncegyüttes tagjai elevenítik fel az egykor elterjedt népszokást, amellyel a legények azokat a lányokat tisztelték meg, akiknek udvarolni akartak. A skanzen főtéri színpadán a Parno Graszt Zenekar ad koncertet.

Az intézmény május elsejei programjában szerepel továbbá a Ni To Jutsu kardiskola szamuráj harcművészeti bemutatója, a Burattino Bábszínház előadása, a Nyíregyházi Babaklub életmód-tanácsadó rendezvénye, míg a besztereci portán szövési mesterségbemutató lesz, az Árpád-kori falurészben pedig a Naplövő Egyesület íjászai várják az érdeklődőket.

A Sóstói Múzeumfaluban május 15-16-án a pünkösdi hagyományokat pünkösdi királyválasztással és királynéjárással idézik fel. Két kiállítás is nyílik a hosszú hétvégén: a pálinkakészítést és -készítőket bemutató tárlat mellett a dél-amerikai Andok térségének kultúrájából ízelítőt adó kiállítást láthatnak az érdeklődők.

Május 18-án, a múzeumi világnapon a skanzen raktárainak kincseit mutatják be a közönségnek, a május 29-i gyermeknapon pedig többek között a mézkészítés fortélyait ismertetik meg a látogatókkal. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink